Sztárok

Újra együtt alszik Szinetár és Bereczki

A válófélben lévő színészházaspár a közös fellépések utánra nem kért külön szobát. Egyesek szerint Bereczkiék kapcsolata csupán testvéri – írja a Bors.

Jövő héten Erdélyben koncertezik Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán. A bulvárlap értesülései szerint nem kértek külön szobát. Mint a marosvásárhelyi szervezőirodánál elmondták, a helyi közönség nagyon szereti a válófélben lévő párt, aki iránt a szakításuk ellenére sem csökkent az érdeklődés: dupla telt házas koncerteket adnak. Az Operettszínház gálaestjéről mellőzött Bereczkiéket az erdélyi tartózkodásuk alatt hotelekben szállásolják el, s mint a bulvárlap megtudta, semmilyen extra elvárásuk, kérésük nem volt a szállással kapcsolatban, sőt még külön hálót sem kértek a szervezőktől. A közös szoba akár azt is jelentheti, hogy esetleg újra közelednek egymáshoz – veti fel a Bors –, vagy éppen azt, hogy a válófélben lévő pár olyan jó és baráti viszonyban maradt, hogy úgy élnek már egymás mellett, mint két testvér.

Újra együtt Szinetár és Bereczki?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése