nlc.hu
Sztárok
Király Linda vetkőzést tervez

Király Linda vetkőzést tervez

A Nagy Duett versenyzői egyre merészebb produkciókat vállalnak be. Király Lindáék már nem is nagyon tudják, hogyan fokozhatják a hatást. Esetleg vetkőzéssel?

Király Linda vetkőzést tervezA Nagy Duett döntőjében valószínűleg több meglepetéssel számolhatunk, mint gondolnánk. A napokban bejelentett párcsere váratlan fordulat volt, Lakatos Márk például nagyon sajnálja, hogy Csézy olyan helyzetbe került, mely miatt kiszállt a műsorból, ugyanakkor Szulák Andreáék visszatérését örömmel fogadja, mert kifejezetten kedveli a párost. Csézy elmondta, nagyon jólesett neki, hogy megértően fogadták kilépését, bár nagyon sajnálja, hiszen felelősnek érzi magát párjáért, Gesztesi Károlyért. Mégis úgy érzi, muszáj volt választania a nagymamájával történtek miatt. 

Cseke Katinkáéktól újra őrületre számíthatunk, a színésznő elmondása szerint rendszeresen visszanézik az adást. „Fuldoklunk ilyenkor a röhögéstől. A legutóbbi angol szövegem például kabaré volt. Egy igaz angol szó nem volt benne, legfeljebb annyi, hogy yeah” – meséli nevetve. 

Király Linda és Szabó Győző pedig már a tanácstalanság határáig jutott. „Innentől már mit csináljunk? – fordult az énekesnő a Győzőhöz. – Legyen az, hogy a magas zsét kiéneklem, te hátraszaltózol, én spárgázom, mondjuk japánul éneklünk, és közben vetkőzünk?” Azt egyelőre nem tudni, végül mivel készülnek felülmúlni a korábbi előadásokat, de az biztos, hogy Szabó Győző ezek ellen sem ellenkezett hevesen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top