Sztárok

Lebénult Cipő karja a halála előtt

Súlyos szívpanaszokra utalhatott bal kezének lebénulása. Barátja hiába kérlelte az énekest, hogy menjen el orvoshoz, a Republic frontembere azonban nem hallgatott rá – írja a Blikk.

Kómába esése előtt három nappal Cipő már tudta: nagy baj van, mégsem csinált belőle ügyet. Az énekes bal karja ugyanis lebénult, ám úgy próbálta élni az életét, mint előtte. Cipő az egyik legjobb barátjának árulta el, hogy mi történt vele, ő pedig hiába győzködte a zenészt, hogy rohanjon orvoshoz, hiszen ez nem játék, nem hallgatott rá. A Republic frontembere a szigetcsépi házába szeretett volna hazajönni, de a karbénulás miatt már nem tudott vezetni. „Olyan volt, mintha nem akart volna tudomást venni az egészről. (…) Ő csak normális életet akart élni a betegség nélkül, vagy ellenére. (…) Nem tudom, mi lett volna, ha a karbénulást komolyan veszi. Talán még most is élne” – mondta megtörten jó barátja az elhunyt énekesről, akinek az utódját még keresik a zenésztársai.

Lebénult Cipő karja a halála előtt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top