Sztárok

Változás: Így folytatja tovább Szinetár és Bereczki

Bár elváltak, a jó viszony és a munkakapcsolat továbbra is megmaradt Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán között. Most azonban ebbe a kapcsolatba is belépett egy másik fél.

Szinetár Dóra:Bár az egész országot megdöbbentette az „álompár” válása, a színpadon ebből mit sem lehetett észrevenni. Magánéleti válságuk ellenére igazi profiként szórakoztatták a közönségüket. Bár a duó sikere a mai napig töretlen, most mégis két énekessel erősítenek.

Klippremier a Nők Lapja Cafén – Katt!

„Nagyon izgalmas produkció, négyen vagyunk benne, Dórival, Kökény Attilával és Nikával. Ez egy olyan este lesz, ahol egyrészt a mi duettdalaink, illetve azokból néhány, ezen túl a másik párossal szólók, duettek, négyesek hangzanak el. Összevissza kevertük a dolgainkat. Sokat dolgoztam Nikával és Atival, és valahogy úgy alakult, hogy legyen egy ilyen közös este” – árulta el Bereczki a Mokkában, akinek volt felesége már a Megasztár alatt kiszemelte magának Kökény Attilát. „Nyilván azért alakul ki egy ilyen koncert, mert él az emberben egy vágy, hogy mással is énekeljen, hogy mással is megpróbálja, hogyan működik a színpadi létezés. Nekem Attila egy olyan ember, akit néztem a Megasztárban, és azt éreztem, hogy de jó lenne vele egyszer énekelni” – tette hozzá a musicalénekesnő, aki már A Nagy Duettben is dolgozott együtt Kökény Attilával. A kvartett augusztus 3-án Balatonfüreden lép a közönség elé.

Kövess minket a Twitteren is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top