nlc.hu
Sztárok
Kettesben romantikázott Rékasi és Détár – galéria

Kettesben romantikázott Rékasi és Détár – galéria

Néhány napja már felreppent a pletyka, hogy újra egymásra talált Rékasi Károly és Détár Enikő. Most már bizonyíték is van rá, hogy a házaspár megpróbálja rendbe hozni kapcsolatát.
A(z) “Szerinted megbocsájt Détár Enikő Rékasi Károlynak?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen!

Huszonnyolc évnyi házasság után májusban közösen kiadott közleményben tudatta világgal Détár Enikő és Rékasi Károly, hogy válnak. Bár kapcsolatuk már több válságot is túlélt az évek során, úgy tűnt, a mostaniból nincs kiút, főleg hogy a Barátok közt színésze állítólag Pikali Gerda színésznő oldalán talált újra boldogságot, bár ezt ők sosem erősítették meg. A házaspár a jelek szerint azonban szeretné rendbe hozni a kapcsolatát, a hétvégén ugyanis egy visegrádi szállodában kapták lencsevégre őket, amint kettesben romantikáztak. „Szombaton érkeztek, és bár kerülték a feltűnést, szinte az összes szállodavendég kíváncsi szemmel kísérte lépteiket. Nagyon kellemes, közvetlen emberek, mindenkivel beszélgettek, aki megszólította őket, és még vacsora közben sem okozott gondot nekik egy-egy közös képet készíteni a rajongókkal” – árulta el a szálloda egyik vendége a Bors napilapnak. Bár napokkal ezelőtt felröppent a pletyka, hogy Rékasi feladta albérletét és visszaköltözött a közösen felépített családi házba, ők ezt nem erősítették meg, most azonban már semmi kétség, hogy a Barátok közt színésze mindent megtesz, hogy visszaszerezze összetört szívű asszonyát.

Megnézem
Összes kép (1)
Titkod van, amit nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top