Sztárok

Tévésorozat készül Ferenc pápáról

Televíziós filmsorozatot tervez az egyházfő életéről Liliana Cavani olasz filmrendező.

A film alapjául Nello Scavo újságíró La lista di Bergoglio (A Bergoglio-lista) című könyve szolgál. A kötet a mai pápának – akit az amerikai Time magazin, a francia Le Monde, valamint a brit The Times is az év emberének választott – az argentin katonai diktatúra ideje alatt betöltött szerepét dolgozza fel. Jorge Mario Bergoglio akkoriban számos kormányellenes ember életét mentette meg a jezsuiták argentínai provinciálisaként. A sorozatot Claudia Mori produkciós cége, a Ciao Ragazzi készíti. Mori a RAI televízióval már tárgyal a filmsorozatról.

Scavo könyve szerint Bergogliónak köszönhetően több mint száz ember életét sikerült megmenteni. A könyv húsz szemtanú beszámolóját is alapul veszi. Scavo kutatásai szerint Bergoglio az üldözöttek védelmére szabályos hálózatot hozott létre, amelynek központja a San Miguelben lévő Colegio Maximo San Jose volt: a jezsuita intézményben bújtatták az embereket, akik papnövendékeknek adták ki magukat.

A nyolcvanéves Cavani emellett harmadik filmjét tervezi Assisi Szent Ferenc életéről, a tervek szerint televíziós sorozatként vetítik majd.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése