Sztárok

VV Józsi úgy érzi, jó celeb lesz belőle

A tizennyolc éves fiú a villából való távozása után mesélt nekünk arról, hogyan képzeli el a jövőjét.

A ValóVilág hatodik szériája mostanra – mindenféle túlzás nélkül – kiérdemelte a Maradj talpon! 2.0 becenevet: a VV-sek ugyanis úgy hullanak manapság, mint a műveltségi vetélkedőben a csapóajtón keresztül szokás. Az eddigi tendencia: VV Alexa vihogását a nézők nem akarták tovább hallgatni, VV Laci és Laza Dávid annak rendje és módja szerint párbaj útján távoztak, VV ‘pólóletépő’ Simont kizárták, VV Józsi meg – ahogy arról beszámoltunk – magától adta fel a küzdelmet. “Nem tudtam, hova jelentkezek” – mondta a villa riportszobájában a tizennyolc éves fiú. Talán eggyel eltévesztette az ajtót, és valójában az Éjjel-nappal Budapest castingjára igyekezett, ki tudja.

Egy dolog mindenesetre biztos: Józsi olyan boldog, mint még soha – és ez a leglényegesebb, ugyebár. A tizennyolc éves fiút a délutáni sziesztája után, telefonon értük utol: a hangja fáradt volt, érezhetően nem sikerült még kipihennie a munkahét (pontosabban a kukoricamorzsolás) fáradalmait. A jövőjét tekintve egyelőre rengeteg kérdőjel van benne. “Nem tudom, mi az a szakma, amit szívesen csinálnék, de nyilván nem a kukoricamorzsolás. Vannak terveim, több is, de ezek egyelőre még nem publikusak” – mesélte titokzatosan a Nők Lapja Cafénak Józsi. Mr. Gyúrós annyit azért elárult: az iskolát mindenképpen befejezi. “Az érettségit szeretném letenni, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő” – mondta, hozzátéve: még az sem kizárt, hogy a következő néhány évét valamilyen felsőoktatási intézmény előadótermeiben ülve fogja eltölteni.

Celeb leszek, ne ments ki innen!

A villa szabályait megszegő fiú emellett azt is megosztotta velünk, hogy szerencsére nem igazolódott be a félelme, miszerint a barátai nem királynak, hanem csatlósnak (az ő szavaival élve: csicskának) fogják tartani, ha feladja a játékot. “Mindenki felfogta és megértette, hogy nekem ez így jobb. Büszkék rám” – mondta. A ValóVilág hatodik szériájának első (de lehet, hogy nem utolsó) önként távozóját egyébként hidegen hagyják a negatív kommentek, s úgy véli: pont attól lett érdekes karakter, hogy a szöges ellentétét csinálta annak, amit a kisfilmjében ígért. “Nem tudom, hogy a nézőkben van-e esetleg rossz érzés amiatt, hogy – bár a kisfilmemben azt mondtam – nem raboltattam rá a harcsámra, de nem is érdekel. Hű maradtam ahhoz, amit a barátnőmnek ígértem, és ez a fontos.

Az ország Gyúrós Józsija szerint embertípustól függ, hogy ki mennyire lesz (vagy nem lesz) celeb, ő egyébként úgy érzi, hogy jó esélyekkel indul. “Én magamat fogom adni továbbra is, a saját stílusomat, ha elég, elég, ha nem, nem. Nem fogok semmit tenni, vagy másképp csinálni, majd kiderül, mennyire szeretnek kint az emberek” – árulta el. Az Aurelio-drukker Józsi végezetül elárulta: reméli, hogy a műsornak köszönhetően megtalálják majd ilyen-olyan lehetőségek, ugyanis szívesen élné az életét a nyilatkozatok-haknik-média gyűrűjében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top