nlc.hu
Sztárok
VV Dorka tudott VV Charlotte múltjáról

VV Dorka tudott VV Charlotte múltjáról

A Való Világ 6. évfolyamának legújabb kiesőjével a párbaj után többek között VV Charlotte-ról és a tehetségkutatós múltjáról is beszélgettünk.

VV Dorka tudott VV Charlotte múltjáról

Tegnap este túléltük a Való Világ hatodik szériájának újabb párbaját, ahol – nem túl szoros küzdelemben – végül VV Dorka alul maradt VV Simon “gumicukor-királynőjével” szemben. Szomorú, már csak azért is, mert ezzel eltűnt a luxusbörtönből az első és egyetlen szőke nő. A húszéves lány – az állítása szerint – nem szomorú a kiesése miatt, ellenben csalódott, de megpróbálja a dolog pozitív oldalát nézni: így legalább nem kell tovább egy levegőt szívnia Charlotte-tal. “Úgy gondolom, hogy büszkén estem ki ellene. Én teljesen más értékeket képviselek, máshol, máshogyan szocializálódtam, mint ő. Arról nem beszélve, hogy bebizonyosodott az, amit (akár titkon, akár nem) mindannyian gondoltunk bent” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Dorka, utalva ezzel a villatársát megvádoló Charlotte állítólagos prostituáltmúltjára. A szőkeség emellett azt is elmesélte nekünk, hogy kicsit sem bánja, hogy összegabalyodott VV Zsolttal, de egy bizonyos szinten lelkiismeret-furdalása van a románc miatt. “Zsolt úgy költözött be, hogy kint várta a barátnője, szóval szerintem az ő – kinti párkapcsolatához való – hozzáállásával voltak problémák. Nyilván én is részese vagyok ennek a történetnek, de nem én vagyok a fő gonosz” – mesélte Dorka.

 Énekesnő vagy médiában dolgozó háttérmunkás lenne

A(z) “Szerinted folytatódik kint Dorka és Zsolt kapcsolata?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem.

A kieső szerint mindössze türelem és őszinteség szükségeltetik ahhoz, hogy egy villabeli szerelem a kinti életben is működképes tudjon maradni. Zsolt mellett Vikinek szurkol a legjobban, egyébként pedig (rajtuk kívül) Izával és Krisztiánnal fogja tartani a kapcsolatot. Ami pedig a jövőt illeti: az “elhelyezkedés a médiában” természetesen az ő terveiből sem hiányozhat, annyi kivétellel, hogy ő – VV Alexával ellentétben – nem Ördög Nóra nyomdokaiba akar lépni. “Nem képernyős akarok lenni, hanem inkább a háttérmunkálatokban szeretnék segédkezni – például egy Való Világban vagy egy X-Faktorban” – magyarázta az elképzeléseit Dorka, aki még az is meglehet, hogy feltűnik majd a tehetségkutató következő évadában. “Régóta nagy álmom, hogy megtanuljak énekelni, és szerintem nincs is olyan rossz hangom. Anno egyszer a konkurencia zenei tehetségkutatójában is szerencsét próbáltam, és tovább is jutottam a következő fordulóba – oda viszont már nem mentem el, mert beparáztam.

Nézd meg, hogyan fogadták a villalakók a visszatérő Charlotte-ot.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top