nlc.hu
Sztárok
Leléptek Antal Timi szülinapjáról a meghívott sztárvendégek

Leléptek Antal Timi szülinapjáról a meghívott sztárvendégek

Az X-Faktorban feltűnt Antal Timi születésnapi partiján jártunk.

A hatalmas változáson átesett énekesnő múlt héten töltötte be a huszonegyedik életévét, s – bár már tíz éve nem ünnepelte meg rendesen a születésnapját – úgy döntött, hogy idén változtat ezen. Timi először a barátaival, tegnap pedig a nagyközönséggel együtt ünnepelte meg azt, hogy már a világ összes országában legálisan vásárolhat alkoholt. A családalapítást tervező Timi Sírva ünnepelt Antal Timitegnapi születésnapi koncertjén mi is ott jártunk, s kissé vegyes érzelmekkel a szívünkben távoztunk a helyszínről. Timinek remek hangja van, ez vitathatatlan, de mivel a vendégelőadók egymást váltották a színpadon, néha olyan érzésünk volt, mintha az egész “buli” nem is róla szólna. Őszintén megvallva, nekünk kissé erőltetettnek tűnt, amit láttunk, persze azok, akik jegyet váltottak a koncertre, nyilván nem ezen a véleményen vannak, s örültek annak, hogy mondjuk Vastag Csaba is feltűnt egy dal erejéig. A legyőzhetetlen énekes mellett többen is a színpadra léptek, például Kvaka Andrea (ő is X-Faktoros volt egykoron) és Kocsis Tibor, s duetteztek egyet az ünnepelttel. Timi egyébként nemcsak énekesként, de felkonferálóként is viszonylag jól megállta a helyét – egy-két bakitól eltekintve.

Szolidan ünnepeltek a hírességek

Az, hogy a legvégén (amikor a kötelező “köszönöm mindenkinek” kört lefutotta) elsírta magát, nagyon aranyos volt, sőt akár megható is lehetett volna, ha közben az ember nem azt látja, hogy valaki a tapsolás helyett bőszen falja a vacsoráját, unott arccal ül az egyik kanapén, vagy a Sírva ünnepelt Antal Timiszínpad előtt (akár alapjáraton, akár némi alkohol rásegítésével) felszabadultan táncikál. A tegnapi egyébként nem az a tipikus “rúgjunk ki a hámból” buli volt, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy Kocsis Tibor még a tortavágás előtt távozott a helyszínről, s a nemrégiben lemezbemutató koncertet tartó Vastag Csaba sem vitte túlzásba a mulatozást: ő is korán takarodót fújt. Mindent összevetve – és az említett dolgokat leszámítva – azt mondhatjuk, hogy bármelyik előadó örülne, ha legalább ilyen “rossz” születésnapja lenne egyszer az életében. Egy a lényeg, hogy az ünnepelt, vagyis Timi jól érezte magát. “Nagyon izgultam a koncert előtt, mert azt szerettem volna, hogy minden klappoljon. Én nagyon jól éreztem magamat, remélem, hogy a közönség is pontosan azt kapta, amit várt” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top