VV Simon vélhetően azt vallja, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg, éppen ezért gyorsan ki is ötlött egy fantasztikus vállalkozási lehetőséget: pólótervezés felsőfokon. A Való Világ hatodik szériájából kizárt játékos vélhetően ihletet kapott VV Cristofeltől, aki szintén a rajongói segítségével próbált meg kisebb-nagyobb összegre szert tenni.
A közmunkára ítélt Cristofel anno a vendéglátóbizniszben próbált szerencsét, annyi kivétellel, hogy ő nem pénzzel, csupán az arcával szállt be a vállalkozásba. VV Charlotte szívszerelme egyébként háromezer magyar forintért árulja a “Simonság” pólókat, de nemcsak egy ruhadarabot kap majd a postástól az, aki feladja a rendelést.
VV Simon újabban pólókat tervez
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem.
“Amit kapsz cserébe, egy általam dedikált (lehet a pólóra is kérni) exkluzív simonságos ajándék (nyaklánc, képeslap, fotó, amit a fantáziám épp szül), a lényeg hogy személyre szabott, két egyforma póló nincs! Saját kezűleg vagdosom a rávasalt emblémát minden egyes pólóhoz, tehát melózom vele, sőt, ha működne a dolog, idővel jönne sapka is, ha van rá igény, árcsibáldos műgyanta stb.“ – írta a közösségi oldalán VV Simon. Aki szeretne élni ezzel a visszautasíthatatlan ajánlattal, annak bizony sietnie kell, ugyanis a kollekció limitált – ez egyébként,abszolút érthető, hiszen a nagy márkák már csak így csinálják.