Sztárok

Rajongóiból akar megélni VV Simon

Merész vállalkozásba fogott a ValóVilág hatodik szériájának volt játékosa, VV Simon.

VV Simon vélhetően azt vallja, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg, éppen ezért gyorsanRajongóiból akar megélni VV Simon ki is ötlött egy fantasztikus vállalkozási lehetőséget: pólótervezés felsőfokon. A Való Világ hatodik szériájából kizárt játékos vélhetően ihletet kapott VV Cristofeltől, aki szintén a rajongói segítségével próbált meg kisebb-nagyobb összegre szert tenni.

A közmunkára ítélt Cristofel anno a vendéglátóbizniszben próbált szerencsét, annyi kivétellel, hogy ő nem pénzzel, csupán az arcával szállt be a vállalkozásba. VV Charlotte szívszerelme egyébként háromezer magyar forintért árulja a “Simonság” pólókat, de nemcsak egy ruhadarabot kap majd a postástól az, aki feladja a rendelést.

VV Simon újabban pólókat tervez

A(z) “Szerinted sikeres lesz VV Simon vállalkozása?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem.

“Amit kapsz cserébe, egy általam dedikált (lehet a pólóra is kérni) exkluzív simonságos ajándék (nyaklánc, képeslap, fotó, amit a fantáziám épp szül), a lényeg hogy személyre szabott, két egyforma póló nincs! Saját kezűleg vagdosom a rávasalt emblémát minden egyes pólóhoz, tehát melózom vele, sőt, ha működne a dolog, idővel jönne sapka is, ha van rá igény, árcsibáldos műgyanta stb. – írta a közösségi oldalán VV Simon. Aki szeretne élni ezzel a visszautasíthatatlan ajánlattal, annak bizony sietnie kell, ugyanis a kollekció limitált – ez egyébként,abszolút érthető, hiszen a nagy márkák már csak így csinálják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése