
Ha valami nem úgy sikerül, ahogy azt szeretnénk, akkor sem szabad feladni – jól tudja ezt Gyurcsík Tibor is. Az X-Faktor felfedezettje a tehetségkutató végeztével mindent megtett annak érdekében, hogy hosszú távú karriert fusson be Magyarországon, ám a számításai nem teljesen jöttek be.
“Féltem, hogy mi lesz, mi vár majd rám”
Ő azonban nem adta fel, s ha nem is itthon, de ismét szerencsét próbált. Mint arról korábban beszámoltunk: Tibi elindult a szlovák X-Faktorban, ahol simán vette az akadályokat, és bekerült a mentorházba. Tegnap este pedig végre az is kiderült, hogy a kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen bejutott a műsor döntőjébe. “Egy nappal a megmérettetés előtt érkeztünk meg Pozsonyba a többiekkel, egy hotelben töltöttük az estét. Másnap egy nagyon előkelő szállodába vittek minket, és elmondták, hogy a hotel tetején, a helikopter-leszállópályán fogunk majd énekelni Celeste-nek és a mentorsegédjének, Richard Müllernek. Róla azt kell tudni, hogy a zenei élet egyik élő ikonja, rengeteg slágere van, és nagyon közkedvelt” – kezdte az élménybeszámolót Gyurcsík Tibor.
Az énekes a Nők Lapja Cafénak arról is mesélt, milyen érzések kavarogtak benne a döntést megelőzően és azt követően. “Furcsa, de az a néhány óra, amit a várakozással töltöttünk, nagyon gyorsan elszaladt. Amikor mondták, hogy most már végre én jövök, a torkomban dobogott a szívem, hihetetlenül izgultam. Féltem, hogy mi lesz, hogy mi vár majd rám” – mesélte Tibi, aki a One Republic egyik népszerű slágerét, a Counting Starst énekelte el a naplementében.
Reméli, elfogadja a szlovák közönség
Itt meghallgathatod Tibi Mentorházban előadott produkcióját, itt pedig megnézheted, hogyan szerepelt anno a műsor válogatóján: