Sztárok

Pálinger Kati megmutatta kislányát – galéria

Pálinger Kati anyaként bizonyít: a kézilabdaklasszis most először mutatta meg kislányát a nyilvánosságnak.

Az élet teljesen új területén hozza ki magából a maximumot Pálinger Katalin. A 254-szeres válogatott kézilabdakapus két éve búcsúzott el az élsporttól, hogy családot alapítson.

Pálinger Katit megváltoztatta az anyaság

A sportoló a SportKlub MezTelenül című műsorában mutatja meg először meseszép kislányát, Szofit, aki még csak kilenc hónapos, de már remekül kezeli a labdát. Pálinger Katit teljesen Pálinger Kati megmutatta kisfiát - galériamegváltoztatta az anyaság. “Mindig azt mondtam, hogy én nem fogok gügyögni, de Szofi még talán csak két hónapos lehetett a pocakomban, már gügyögtem” – mesélte nevetve Kati a MezTelenül című műsor kamerája előtt.

Szépen felborulnak ezek a dolgok, ezt akkor érzi meg az ember, amikor a saját gyerekét magához öleli, amikor szuszog mellette, és nap mint nap rámosolyog. Nagyon szerencsés vagyok, mert nagyon jó kisbabát kaptam, és a terhességemet is egy csodaként éltem meg, nagyon jól éreztem magam végig. Amikor pedig először megfoghattam a lányomat, egy teljesen más világba csöppenhettem, tényleg ez a legcsodálatosabb dolog az életben” – tette hozzá a sportoló, aki két-három év múlva szeretne újra szülni.

További részletek a SportKlub MezTelenül szombati adásában.

Galériánkban megnézheted Kati kilenc hónapos kislányát, Szofit:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top