nlc.hu
Sztárok
Erre neveli kisfiát Lilu – fotó

Erre neveli kisfiát Lilu – fotó

Lilu próbál jó példát mutatni gyermekének: a műsorvezető és fia összegyűjtöttek néhány ruhát, és átadják azoknak, akiknek nagyobb szükségük van rá.

Nem lehet elégszer elmondani, hogy mennyire fontos a jótékonykodás, az, hogy segítsünk olyan embertársainkon, akik nálunk rosszabb körülmények között élik a mindennapjaikat. A magam részéről is fontosnak tartom, és kifejezetten örülök annak, hogy egyre több magyar híresség dönt úgy, hogy – különböző akciók keretein belül – a jó ügy mellé állnak.

 

Erre neveli kisfiát Lilu – fotó
 

Ha édesanya lennék, minden bizonnyal úgy cselekednék, mint Lilu, és én is megbeszélném a kisfiammal/kislányommal, hogy bizony most jött el a pillanat, hogy megváljunk néhány kedvenc ruhájától, és odaadjuk olyan embereknek, akiknek sokkal nagyobb szükségük van rájuk. “Ritkán ragaszkodom tárgyakhoz, de Dávid néhány holmijához engem is érzelmi szálak kötnek.” – kezdte a Való Világ 6 háziasszonya nemrég csatlakozott a Máltai Szeretetszolgálat és az egyik apróhirdetési portál közös akciójához. A cél nem más, minthogy a Gyerekszigeten minél több ruhát és játékot gyűjtsenek össze a rászoruló kicsik számára.

 

Lilu kisfia, Dávid is érdeklődik a divat iránt

 

Ki tudja, lehet, hogy tőlem örökölte, de a fiam máris érdeklődik a divat iránt – legalábbis ami a baseballsapkákat illeti. Megbeszéltük Dáviddal, hogy bármennyire is szereti ezt a menő sapkát, most más gyerekeknek adjuk, akik legalább annyira büszkén viselik majd, mint ahogyan ő tette.” – mondta a bombaformában lévő Lilu. Ahogy ő, úgy mi is arra biztatunk mindenkit, hogy kövesse a példáját, hiszen amellett, hogy örömöt szerzünk másoknak, jó érzés tudni, hogy tettünk valami jót.

Erre neveli kisfiát Lilu – fotó

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top