Sztárok

Szerintetek melyik világsztár érkezik Vajna Timihez?

Andy Vajna felesége a Miss Universe kapcsán elárulta nekünk, idén ismét ő rendezi majd a hazai versenyt, ahol ez alkalommal hollywoodi hírességek is emelik az est fényét. Megpróbáltuk kitalálni, vajon ki lesz a szépségverseny sztárvendége.

Vajna Timi számára, mióta Andy Vajna felesége, teljesen természetes a hollywoodi csillogás, és már nem ismeretlen az a helyzet, hogy világsztárokkal tölti együtt az idejét. Egyesekkel baráti kapcsolatban áll, így nem lepődnénk meg, ha közülük érkezne valaki Magyarországra a Miss Universe Hungary 2015-ös versenyére, hisz Timi azt ígérte a Nők Lapja Cafénak, idén világsztárral erősít. Összeszedtük, szerintünk kik számíthatnak a meghívásra.

Timi és Andy jó barátságban vannak Antonio Banderasszal, annyira, hogy a spanyol színész részt vett az esküvőjükön, tavaly együtt síeltek, és Cannes-ban is találkoztak. Így kézenfekvőnek tűnik, hogy Timi kedvéért Banderas hazánkba látogasson, hogy segítsen kiválasztani a legszebb magyar lányt.

Szerintetek melyik világsztár érkezik Vajna Timihez?

Ám az sem kizárt, hogy Arnold Scwarzeneggert látja vendégül az üzletasszony. A színész már a Terminátor-filmeken együtt dolgozott Andyvel, így ismertségük évtizedekben számolható, egy cimbora pedig mondana-e nemet régi barátja feleségének?

Szerintetek melyik világsztár érkezik Vajna Timihez?

De ki tudja, lehet, hogy Steven Segal tér vissza Magyarországra, hogy emelje a Miss Universe Hungary fényét? Az biztos, hogy Timinek sikerült összebarátkoznia a 90-es évek legendás akcióhősével, amikor Segal Budapesten adott koncertet.

Szerintetek melyik világsztár érkezik Vajna Timihez?

Ha már akcióhősök, az is lehet, hogy Vajnáné választása egy fiatalabbra esik majd. Jason Stathemet például Cannes-ban nevette meg, ami egy szép barátság kezdetét is jelentheti.

Szerintetek melyik világsztár érkezik Vajna Timihez?

Azonban lehet, hogy egy olyan ismerőst hív, aki előtt nem ismeretlen a divatszakma. Májusban egy este alatt együtt bulizott Karl Lagerfelddel, Eva Longoriával és Palvin Barbival, mi pedig bármelyiküket nagyon szívesen látnánk sztárvendégként.

Szerintetek melyik világsztár érkezik Vajna Timihez?

Viszont ha Timi a nőknek igazán kedveskedni szeretne, akkor lehet, hogy azok közül a férfiak közül választ valakit, akikkel a Golden Globe-díjátadón találkozott 2014-ben.

Szerintetek melyik világsztár érkezik Vajna Timihez?
Súlyos sérülést szenvedett Metzker Viki. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top