Sztárok

Szandi családja négy gyerekkel bővült

Szandi nagy lelkesedéssel egyengeti fiatal tanítványai útját Az ének iskolájában. Növendékei pedig hamar annyira szívéhez nőttek, hogy szinte családtagként tekint rájuk. Kifaggattuk, mit szólnak ehhez saját gyermekei.

Harmadik adásához érkezik vasárnap Az ének iskolája, Szandin pedig hétről hétre jobban látszik, mennyire elvarázsolják tanítványai. Könnyei és leginkább biztató grimaszai élményszámba mennek. “Ilyenkor mindig úgy érzem, mintha nem »csak« három, hanem hét gyermekem lenne. Adott esetben egy anyai ölelés, egy kedves szó vagy egy nagy beszélgetés elképesztő energiákat hoz felszínre. Úgy, mint a gyermekeim, a diákjaim is teljesen más nevelést, tanítási stílust igényelnek, nem lehet ugyanolyan szabályok szerint dolgozni velük. Ami nagyon jólesik, hogy látom azt, milyen szeretettel vannak egymás iránt, mintha testvérek lennének” – kezdte lelkesen Szandi, aki azt is elárulta, saját gyermekeit sem zavarja, hogy osztozniuk kell édesanyjukon. Galériánkban pedig néhány képet is láthatsz róluk:

Megnézem
Összes kép (1)

Blanka, Domonkos és a kis Csabus olyannyira nem féltékenyek, hogy pár próbára is eljöttek már. Én ilyenkor nagyon kíváncsi vagyok az ő véleményükre. Csabi pedig nemcsak a férjem, hanem a menedzserem is, aki sokat segít nekem a háttérben. Szóval zenészként, énekesként és néhány hétig pótszülőkként segítjük őket. A gyermekeink pedig szeretettel szurkolnak nekik” – tudtuk meg Szanditól, aki a tanítás során sokat merít saját tapasztalataiból. “25 éve vagyok a szakmában, 13 éves voltam akkor, amikor az első lemezem megjelent. Már kislányként folyamatosan turnéztam, stúdióban voltam meg riportokat adtam miközben a suliban is teljesíteni kellett. A diákok – és nem csak a sajátjaim – sokszor kérdeznek engem arról, hogy éltem meg a korán jött sikert. Szívesen átadom nekik a tapasztalataimat. Ilyenkor nagyon aranyosak, ahogy tágra nyílt szemmel hallgatják a történeteket, amiket mesélek. Sokszor felfedeztem már, hogy ugyanúgy magyarázok el dolgokat, mint annak idején nekem Fenyő Miki. Ebből is látszik, hogy ami ebben a korban történik, egy életre meghatározó. Nagy felelősség ez nekünk” – idézte fel egykori mentorát Szandi.

A videóra kattintva megnézheted, hogyan lepte meg egyik tanítványát Szandi:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top