Elégedett az Eurovízió 2015 eredményével Csemer Boggie, legalábbis eddig. Csapata számos dologban változtatott a bécsi fellépésen, utolsó pillanatban még Boggie ruháját is lecserélték. Az eurovíziós dalfesztivál színpadán már egy egyszerű, elegáns és mutatós bordó estélyiben állt, míg az Eurovízió 2015 válogatóján először egy bőrruhát viselt, majd egy kék estélyit. Ahogy mondta, az első verzió túl harcos volt, a második a békét jelképezte.
Mivel az idei eurovíziós dalverseny színpadán a legtöbben feketét, sötétkéket vagy fehéret választottak, Boggie bordó ruhája kiemelkedett a mezőnyből.
Néhány fellépő színpadi látványa már ismert előadók utánérzésének tűnt. Ilyen volt az Eurovízió 2015 görög versenyzője, aki Celine Diont hozta el az eurovíziós dalfesztiválra.
Vagy a dánok, akik egy kis Beatles-varázst teremtettek a ruháikkal az eurovíziós dalfesztivál színpadán.
Kicsit elvontabb és nem is kapcsolódik szorosan a dalfesztiválhoz, de az örmény versenyzőket látva, mintha az Eurovízó 2015 Star Trek-változatát láttam volna.
Azért Macedónia is érdekes hangulatot varázsolt az Eurovízió 2015-re, ezzel a kicsit Columbo felügyelőt idézte fel bennem, a fiatalabb és újragondolt verzióját.
Az idei év fekete-fehér divattrendje megjelent az Eurovízió 2015 színpadán is. A belgák például egészen egyszerűen oldották meg a színpadi megjelenésüket. Lássuk be, hozzájuk képes Boggie bordó ruhája kiragyogott a tömegből.
Mondjuk, el kell ismerni, hogy az oroszok tudták, hogyan tegyék emlékezetessé és olyan eurovíziós dalfesztiválossá az elsőre talán egyszerű nyári ruhára emlékeztető fehér földig érő ruhát.
A megvilágítás szinte már elterelte a figyelmemet az egész eurovíziós dalfesztiváli fellépésükről.
A szerbiai versenyző is csillogással dobta fel az Eurovízió 2015 színpadát, és csillogásból jutott bőven a ruhájára.
Voltak, akik egyszerre a feketét és a fehéret választották az Eurovízió 2015 színpadára. Mint például a román csapat.
Vagy éppen a belarusz páros, ahol az eurovíziós dalfesztivál egy kicsit inkább hegedűfesztivál volt nekem, mert jobban tudtam a fehér ruhás nőre koncentrálni, mint a férfira.
Az észtországi versenyzők tiszta fekete ruháját semmi nem tette emlékezetessé, leszámítva, hogy az énekesnő az idei év egyik nagy slágerét, az overallt vitte el az Eurovízió 2015 színpadára. Mindez azonban inkább való egy dzsesszkoncert fellépőjéhez, mint egy eurovíziós dalfesztivál versenyzőjéhez.
Érdekes volt látni, hogy az albánok és a hollandok mennyire egyformán fogták meg a megjelenés kérdését az Eurovízió 2015-ön. Igaz, szerintem az albánoknak jobban sikerült megoldaniuk a feladatot. De ízlés kérdése. Ez az albán versenyző:
Ez pedig a holland énekesnő ruhája az idei eurovíziós dalversenyen, akinek a saját országában is Boggie az egyik legnagyobb kedvenc.
Az egyedi megjelenés, a vicces színpadi produkció egyelőre nem jellemző az Eurovízió 2015-re, de még minden változhat. Üde színfolt például a tollas harcos grúz énekesnő, aki nem Xena, de lehetne az.
De nem ő volt az egyetlen, aki úgy érezte, hogy a dominaszerelés nyerő lehet. A moldávok mondjuk egy lépéssel tovább mentek, és a rendőrös produkciójuk tényleg emlékezetesre sikerült.
De a látványelemek mellett a ruhákat is kitalálták az előadáshoz.
Végezetül megemlíteném az egyetlen punk bandát, a finnek csapatát, akik már tényleg a teljesség kedvéért kerültek be az Eurovízió 2015 első fordulós divatlistájába.