Sztárok

Ördög Nóra Vencellel új esélyt kapott

Ördög Nóra időről időre blogjában mesél arról, hogyan éli meg az anyaságot, és gyermekei fejlődéséről is rendszeresen beszámol. A TV2 műsorvezetője új bejegyzésében most az árulta el, miért érezte úgy, hogy Vencellel új esélyt kapott.

Ördög Nóra legfrissebb blogbejegyzésében a Kisfelfedezőn minden anya egyik rémálmáról ír, arról, hogy milyen az, mikor az ember gyermeke nem hajlandó enni. A kétgyermekes műsorvezetőnő őszintén beszél arról, hogy Micivel kifejezetten sokat kell küzdenie, mert a kislány nagyon válogatós. “Van néhány örök kedvenc, ami szinte mindig siker: a húsleves, a nyers paradicsom, egy bizonyos fajta sajtkrém, a fagyitölcsér – de szigorúan üresen, mert ha kerül bele netalán egy kis fagyi is, akkor azonnal vége mindennek (??!?!!) – és a kolbász. Hogy miért éppen ezek, azt ne kérdezzétek… Rejtély  írja Ördög Nóra, aki azzal folytatja gondolatmenetét, hogy mennyire örült, mikor Vencel is abba a korba lépett, hogy el lehetett kezdeni a hozzátáplálást.

Ördög Nóra Vencellel új esélyt kapott

“(…)úgy éltem meg, mintha kaptam volna egy új esélyt. Egy tiszta lapot, amire legjobb tudásom és tapasztalatom szerint felskiccelhetem végre a nagykönyv szerint is tökéletesen táplálkozó baba portréját, aki mosolyogva tüntet el egész pohárnyi brokkolival bolondított répapüréket (brrrr…), derűsen nyitogatja a száját, mint egy kis madárka, hogy végre bekaphasson egy nagy kanál spenótos burgonyát, a céklafőzelékről már nem is beszélve”kezdi Vencel történetét a csinos anyuka, akinek persze be kellett látnia, sajnos ez kisfiánál sem megy ilyen könnyen. “(…) hiába balettoztam neki lelkesen a brokkolival, egy-két – kezdetben fintorgó, később aztán már egyértelműen elutasító, sőt öklendező – grimasz után soha többet nem nyitotta ki a kis száját, és rázogatta a fejét, hogy a testbeszéd minden formájával jelezze, ez itt neki most nem kell. A gyümölcspép bezzeg csúszott! De sajnos az is csak egy darabig, és aztán hetek teltek el, hogy semmi szilárd táplálékot nem volt hajlandó elfogadni tőlem. Romjaimban voltam”  – meséli mókásan élményét Ördög Nóra, aki azt sem titkolja el, végül milyen módszerrel vette rá Vencelt az evésre

“Az ördög győzött, kövezzetek meg, de bekapcsoltam Vencinek a “Gyerekdalok” playlistet a youtube-ról… A telefonomat odatámasztottam az etetőszékkel szemben az asztalra, felcsendült az “A part alatt”, és megtörtént a csoda! Venci nyekkenés nélkül, türelmesen nyitogatva a kis száját eltüntette az első teljes adag bébikaját! És azóta már a százhuszonhetediket is. A dalocskák már nem elengedhetetlen tartozékai a menünek, de mégis csak ennek köszönhetem, hogy megtapasztalhattam, milyen az, amikor az ember az utolsó kanálhoz gyűjtögeti össze a tálka minden oldaláról a pürémaradékot, hogy még egy végső falattal megkoronázza az elégedett pillanatot. Leírhatatlan, hogy milyen boldog vagyok ilyenkor!” – osztja meg olvasóival sikerélményét Ördög Nóra, aki bejegyzéséhez néhány tündéri képet is mutatott a kis Vencelről, melyeket ide kattintva te is megnézhetsz.

Itt pedig korábbi videót láthatsz Ördög Nóráról és gyermekeiről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top