
Több százezer forinttal verték át a színjátszásban is remekelő Tóth Andit, az X-Faktor győztesét – írja a Blikk. “Jelenleg a nagymamámmal a nyolcadik kerületben lakunk, amely, valljuk be, nem az a környék, ahol szívesen sétálok egyedül például iskola vagy egy koncert után hazafelé. Régóta nézegettem már a lakásokat, amikor rábukkantam egy vonzó hirdetésre” – mondta Tóth Andi, akinek már nevével is visszaéltek, és akiről most közel ötszázezer forintot gombolt le egy csaló, mondván, hogy egy bizonyos összegért cserébe kipróbálhatják pár napig, milyen lenne a választott lakásban élni. Persze az összeg átutalása óta az illetőnek se híre, se hamva. “Ennek a csalásnak sokan bedőltek volna… Mindenképpen feljelentést kell tenni, hiszen a rendőrségnek megvannak az eszközei…” – mondta dr. Szender Zoltán ügyvéd.
