nlc.hu
Sztárok
Ezek a tévéműsorok szűnnek meg

Ezek a tévéműsorok szűnnek meg

Sorozatok, amiket 2016-ban már biztosan nem láthatunk a képernyőn. Neked melyik fog a legjobban hiányozni?

Glee – amit már sokkal korábban be kellett volna fejezni

Itthon még megy (az RTL Klubon a harmadik évadot adják) a Glee, viszont idén tavasszal az Egyesült Államokban elbúcsúzott a sorozat. Nem meglepő. Egyszerűen nem lehetett mit kezdeni a sztorival, miután a férfi főszereplőt alakító színész túladagolásban meghalt. Még egy évadot ezután is végigcsináltak, de a Glee teljesen elvesztette a varázsát. Egy erőltetett műsor lett, amelynek voltak szebb napjai.

8 sorozat, amitől elbúcsúztunk 2015-ben

Hannibal – még kóstolgattuk volna

Hannibal nem csak az Egyesült Államokban búcsúzott 2015-ben, hanem a Magyarországon is. Az AXN a napokban vetítette le az emberevő dokiról szóló sorozat utolsó részét.

8 sorozat, amitől elbúcsúztunk 2015-ben

Szívek doktora – jöhetett volna az ötödik

A Duna tévén régen ment olyan jó sorozat, mint a Szívek doktorára keresztelt Hart of Dixie. Kár, hogy négy évad után, 2015-ben ezt is elkaszálták.

8 sorozat, amitől elbúcsúztunk 2015-ben

Reklámőrültek – az utolsó kapcsolja le a lámpát

Szép volt, jó volt, elég is volt. Több évad ebből sem lesz. És a végén csak megkapta az Emmy-díjat John Hamm.

8 sorozat, amitől elbúcsúztunk 2015-ben

A mentalista – lassú halál

Nyilván nem Patrick Jane haláláról beszélünk. A tény az, hogy A mentalista készítői még azután húztak rá másfél (!) évadot a sorozatra, hogy Jane elkapta Red Johnt. Érdektelen, varázsát vesztett műsor lett ezzel A mentalista. De legalább egy esküvővel búcsúztak 2015-ben.

8 sorozat, amitől elbúcsúztunk 2015-ben

Jackie nővér – amit soha nem becsültünk meg igazán

Pedig de jó sorozat volt. Nálunk pedig eldugták az éjjel 11 órás műsorsávba. 2016-ban már nem fog több pirulát bekapkodni Jackie.

8 sorozat, amitől elbúcsúztunk 2015-ben

Két pasi meg egy kicsi – a sorozat, ami tulajdonképpen Charlie Sheen életét mutatta be

Egy sorozat, ami addig működött, amíg Charlie Sheen életéről szólt. Aztán kiszállt, és még két évad szenvedés várt a rajongókra.Tegyük hozzá, hogy mióta kiderültek Charlie Sheen mocskos titkai, már erre a sorozatra sem tudunk úgy nézni, mint régen. A Két pasi meg egy kicsi, 12 év után búcsúzott a nézőktől.

8 sorozat, amitől elbúcsúztunk 2015-ben

Városfejlesztési osztály – ami itthon nem kellett

Amennyire szeretjük a Comedy Centralt az Agymenők és az Így jártam anyátokkal miatt, annyira haragszunk rájuk azért, hogy nem adták végig A hivatalt és a Városfejlesztési osztályt. 2015-ben az utóbbi is elbúcsúzott a nézőktől. Mi pedig abban reménykedünk, hogy Amy Poehler esetleg hamarosan feltűnik a Veep sorozatban.

8 sorozat, amitől elbúcsúztunk 2015-ben

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top