nlc.hu
Sztárok
10 celebesküvő, aminek mindenképp eljött az ideje idén

10 celebesküvő, aminek mindenképp eljött az ideje idén

Biztosan lesznek majd nagy meglepetések is, de vannak esküvők, amikkel szinte biztosan számolhatunk idén celebfronton, hacsak nem üt be a ménkű. Robert Pattinsontól Lady Gagáig a választék elég széles. Mi szurkolunk értük.

Olivia Wilde és Jason Sudeikis

Az eljegyzés már 2013-ban megtörtént a Dr. House Tizenhármasa és az ismert komikus, Jason Sudeikis (Förtelmes főnökök, Családi üzelmek) között, és úgy volt, hogy jön az esküvő is, ám a baba beelőzött, és a prioritási listán előre került. Otis születése után azonban talán lenyugodtak otthon a kedélyek annyira, hogy az esküvő témája ismét szóba kerülhessen.

10 celebesküvő, aminek mindenképp eljött az ideje idén

Vlagyimir Klicsko és Hayden Panettiere

A nehézsúlyú bokszbajnok és sorozatszínészként ismert kedvese hasonló cipőben jár, mint a Wilde–Sudeikis-páros: ők is már az esküvőt tervezgették, amikor jött a baba. Az esetet bonyolítandó Panettiere sokáig szülés utáni depresszióban szenvedett, de a hírek szerint most már valamivel jobban van, és ha összekapják magukat, idén ebből még esküvő is lehet. Azért ne feledjék: az egészség fontosabb a csillogásnál.

10 celebesküvő, aminek mindenképp eljött az ideje idén

Nicki Minaj és Meek Mill

A művésznő mindenből a nagyot szereti, így talán senki sem lepődött meg, amikor az Instagramon tavaly áprilisban megmutatott eljegyzési gyűrűn egy jókora gyémánt figyelt. Párja, Meek Mill ismert hiphopelőadó, így reméljük, idén összejön nekik egy bazi nagy hiphoplagzi.

10 celebesküvő, aminek mindenképp eljött az ideje idén

Iggy Azaela és Nick Young

Úgy tűnik, hogy hiphopkörökben tényleg a méretes gyémántgyűrű a divat, mivel nemcsak Nicki Minaj, hanem Iggy Azaela szemét is egy ilyennel szúrták ki. A különbség csak annyi, hogy az ő párja nem szövegelésből, hanem kosarazásból él. Azaela a hírek szerint már javában tervezi az esküvői ruháját, szóval itt tuti nagy felhajtás lesz.

10 celebesküvő, aminek mindenképp eljött az ideje idén

Lady Gaga és Taylor Kinney

Vége a rossz románcok korszakának az énekesnő életében, hiszen Lady Gaga szíve már csak egyetlen férfié, a szerencsés pedig a főképp sorozatszínészként ismert Taylor Kinney, aki tavaly pont Valentin-napon jegyezte el kedvesét egy szív alakú gyűrűvel, ami a legenda szerint félmillió dollárba került. Legalább lesz mit zaciba adni, ha néhány év múlva kevésbé pörögnek majd a turnék.

10 celebesküvő, aminek mindenképp eljött az ideje idén

Eva Longoria és José Antonio Baston

Egy ilyen szép hangzású névvel megáldott férfihoz vétek lenne nem hozzámenni, és így gondolja ezt a Született feleségekkel örökre a memóriánkba égett Eva Longoria is, aki tavaly decemberben mondott igent a lánykérésre Dubajban az üzletembernek, akivel már két éve együtt vannak. Mivel ez tényleg nemrég történt, benne van a pakliban, hogy ebből csak 2017-es esküvő lesz, de mi szorítsunk azért, hogy ne kelljen addig várnunk. Eva Longoria mindenesetre azt már leszögezte, hogy egy hatalmas mexikói esküvőt akar.

10 celebesküvő, aminek mindenképp eljött az ideje idén

Alison Brie és Dave Franco

Tavaly derült ki, hogy ők ketten bizony jegyben járnak, és mivel Dave Franco bátyója (a Pókember-mozikból ismert James Franco) elég nagy celebmágnes, ezért könnyen lehet, hogy ők ketten majd egy jókora, sztárvendégekkel megtűzdelt esküvőt csapnak. Ráadásul Alison Brie csillaga is épp felfelé emelkedik, ugyanis főszerepet alakít a Hogyan legyünk szinglik című Valentin-napi komédiában.

10 celebesküvő, aminek mindenképp eljött az ideje idén

Robert Pattinson és FKA twigs

Addig-addig pletykálták, hogy az ex-alkonyatos Robert Pattinson jegyben jár a triphopművész FKA twigsszel (reméljük az esküvői ceremónián a pap nem a művésznevén szólítja majd), míg mi is elhittük, aztán jött a hír, hogy állítólag szakítottak, most azonban úgy tűnik, újra – vagy még mindig? – együtt vannak, és ha ez így van, akkor idén esküvőnek is kéne lennie. Reméljük, minden vendég vámpírnak öltözik majd.

10 celebesküvő, aminek mindenképp eljött az ideje idén

Peter Facinelli és Jaimie Alexander

Egy újabb Alkonyat-színész, és egy újabb esküvő a láthatáron. Peter Facinelli még tavasszal kérte meg a Thor-mozikból ismert színésznő, Jaimie Alexander kezét az Empire State Building tetején. Mivel Jaimie Alexander volt idén a Golden Globe-gála legragyogóbb csillaga – pedig erős volt a mezőny –, biztos vagyok abban, hogy a hófehér menyasszonyi ruhájában is elragadó lesz.

10 celebesküvő, aminek mindenképp eljött az ideje idén

Kevin Hart és Eniko Parrish

Már öt éve együtt voltak, amikor az egyre népszerűbb komikus, Kevin Hart 2014-ben megkérte a modell Eniko Parrish kezét, így talán nem csoda, hogy ezt a lakodalmat igazából mindenki már a tavalyi évre várta. Ez nem történt meg, de Hart nemrég Ellen DeGeneres talk show-jában elmondta, hogy idén augusztusban mindenképp sort kerítenek rá.

10 celebesküvő, aminek mindenképp eljött az ideje idén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top