Sztárok

Való Világ 8.: Feltört a férfiak közti érzelem

Az eredetileg a külsejével ismertséget szerző Pumper Gabo alig lépett be a villába, és máris változott a helyzet. Szauna, VV Soma, elérzékenyülés, és a többi.

A vasárnapi döntőhöz közeledve akár a balhét, akár a szeretetet tekintve egyre vehemensebbek a VV8-villa lakói. VV Soma és VV Krisztián például rendesen egymásnak estek, és hosszasan vitatkoztak, VV Mici bennmaradt szerelme próbált a domináns bika hím szerepében maradni. Nem sikerült. A vita parttalan és értelmetlen volt, de legalább szórakoztató. 

Ennél egy fokkal erősebb menet, hogy Pumped Gabo bement a villába. A testépítőként megismert, később a Nyerő Párosban a közönség által is megkedvelt fiú VV Somával beült a szaunába (izomban egész közel állnak egymáshoz, az érdeklődési kör pedig hasonló), ahol Gabo eleinte húzta őt, majd megszívatta, végül Soma elmondta, hogy milyen jó neki, hogy itt van. A búcsú még szentimentálisabb volt, előtörtek a férfiérzelmek, és Soma majd elbőgte magát, amikor Gabo elment. Olyannyira kimehetett a fejéből, hogy kamerák veszik körül, hogy szinte könnyek közt magyarázta Gabónak, hogy kinek adjon át és milyen üzenetet. Mintha az, akinek szól, ezt nem nézte volna végig. Az mindenesetre kiderült, hogy Pumped Gabónak tervei vannak VV Somával.

A Való Világ 8. döntője vasárnap lesz, akkor kiderül, hogy ki nyeri a vaskos fődíjat. 

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése