Sztárok

Lopással vádolták az X-Faktor énekesét, Samu Krisztina Mazsit

Megalázó helyzetbe került az X-Faktorból és a Rising Starból ismert Samu Krisztina Mazsi. Lopással vádolták meg egy drogériában, ahová egyébként minden héten jár.

Samu Krisztina Mazsit parfümlopással vádolták meg. “Pár méterre voltam a bolttól, amikor odalépett hozzám egy férfi, és közölte: menjek vissza vele a boltba, amelynek ő a civil ruhás biztonsági őre. Kiderült, egy parfümöt keresett rajtam, amit a vásárlás alatt ugyan megfogtam, de végül visszatettem egy polcra, mert rájöttem, hogy nincs rá szükségem – mesélte Mazsi a Blikknek – Közölte, hogy menjek be vele a raktárba. Nemet mondtam, és távozni akartam, erre lefogott. Szabályosan dulakodtunk, a testével akadályozta meg, hogy kisétáljak. Retten­tően kínos volt és megalázó, hiszen mindezt többtucatnyi vásárló nézte végig. Éppen ezért végül belementem, hogy hátra megyek, de csak akkor, ha még egy ember bejön velünk – folytatta az énekesnő, aki végül mindent kipakolt a táskájából, még az edzés miatt nála lévő váltó fehérneműjét is közszemlére kellett tennie.

Az üzlet alkalmazottja még ekkor sem hitt neki, videofelvételekkel akarta bizonyítani, hogy a lány ellopta a parfümöt. “Kimentem a kollégával a bolttérbe, és megmutattam, hova tettem a dobozt. A sírás kerülgetett, amíg összepakoltam, majd kirohantam a boltból, ahova egyébként minden héten járok” –mesélte az X-Faktor és a Rising Star egykori szereplője.

Lopással vádolták az X-Faktor énekesét, Samu Krisztina Mazsit

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top