nlc.hu
Sztárok
Négy infarktus után fél szívvel él Lajsz András

Négy infarktus után fél szívvel él Lajsz András

Lajsz András az egészségi állapotáról nyilatkozott. Nincs könnyű helyzetben, de a humorérzékét megőrizte.

Közel egy évvel ezelőtt a Pozsonyi úti étterme mellől vitte el a mentő Lajsz Andrást , amikor a közterület-fenntartókkal vitázva szívrohamon esett át. Az eset után öt héten belül újabb két infarktus érte, majd néhány héttel ezelőtt jött a negyedik. Számtalanszor műtötték, egyik operációjának nyomát, egy közel tízcentis vágást a nyakán is viseli, a megpróbáltatások következtében ráadásul húsz kilótól szabadult meg. A szíve komolyan károsodott – írja a Blikk.

“A szívem jobb fele elhalt, mert az enzimek, amik a vért a szívembe szállítják, megették az ereket, ennél fogva a ketyegő nem kapott elég vért. Jóformán csak a fél szívem működik” – árulta el a lapnak Lajsz András, aki a humorérzékét azért megőrizte, mert utána hozzátette: “nem is baj, így is túl nagy van belőle”.

Négy infarktus után fél szívvel él Lajsz András

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top