Sztárok

46 éves lett Sofia Coppola – isten éltessen minden filmrendezőnőt!

Az Elveszett jelentés és a The Bling Ring alkotójának születésnapja kiváló alkalom, hogy minden nőt megünnepeljünk, aki be tudott törni a szinte kizárólag férfiak uralta rendezői szakmába. Íme a legnagyobbak Sofia Coppolától Mészáros Mártán és Kathryn Bigelow-n át Enyedi Ildikóig.

Negyvenhat éves lett Sofia Coppola filmrendezőnő. Aki egy kicsit is képben van a mozi világával, az tudja, hogy erre az eseményre nem csak egyetlen ismert ember születésnapjaként és az ő sikereinek ünnepeként tekinthetünk, hiszen a filmipar finoman szólva sem hemzseg a női rendezőktől. Ennek megfelelően az ünnepelttel együtt köszöntjük kolléganőit is, akik ebben a férfiak uralta közegben is kiharcolták, hogy azzal foglalkozhassanak, amiben tehetségesek, és amit szeretnek.

Sofia Coppola

A születésnapos gyerekkora óta moziközelben van, hiszen a legendás Francis Ford Coppola lánya, de nem a származásából él: már első saját nagyjátékfilmje, a The Virgin Suicides is remek fogadtatásban részesült, a másodikért, az Elveszett jelentésért pedig rögtön forgatókönyvírói Oscart kapott, és – mindössze harmadik nőként a történelemben – rendezőként is jelölték a díjra. Azóta olyan műveket jegyez, mint a The Bling Ring (a főszerepben a cuki gyerekszínészből könyvmoly dívává vált Emma Watsonnal), 46. születésnapján pedig hetedik filmje, a Colin Farrellt, Nicole Kidmant és a Cannes-ban Nemes Jeles Lászlóval poharazgató Kirsten Dunstot is felvonultató The Beguiled bemutatójára készül.

Sofia Coppola (Fotó: Getty Images)
Sofia Coppola (Fotó: Getty Images)

Susanne Bier

Az még a lényegesen jobb esélyekkel induló férfi rendezők közül is bárkinek becsületére válik, ha Oscar, Golden Globe és Emmy is van a vitrinjében. Nos, Susanne Bier ugyanezt nőként, nem mellesleg dán nőként mondhatja el magáról (természetesen elsőként a világon). Nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint az ötvenedik születésnapját nemrég ünneplő Benicio del Toróval és Halle Berryvel forgatott A tűz martaléka, az Oscart hozó Egy jobb világ, vagy az Éjszakai szolgálat című sorozat. Amiket nem mellesleg kétgyerekes anyaként készített.

Susanne Bier (Fotó: Getty Images)
Susanne Bier (Fotó: Getty Images)

Patty Jenkins

Nem rendez sűrűn (a Thor: Sötét világból egyenesen kiszállt kreatív nézetkülönbségek miatt), na de ha nekilát, nem aprózza el: ő instruálta A rém című filmben az Oscar-díjas átalakulást bemutató Charlize Theront, legutóbb pedig a nyáron debütáló Wonder Womanen dolgozott. Közben pedig egy fiúgyereket is nevel.

Patty Jenkins (Fotó: Getty Images)
Patty Jenkins (Fotó: Getty Images)

Mészáros Márta

Bőven van kivel büszkélkednünk nekünk is, és ha belekezdünk a felsorolásba, elsőként mindenképpen a női sorsok világszerte ismert krónikását, Mészáros Mártát kell említeni. A többek közt Arany Medvével, Ezüst Medvével, FIPRESCI- és Kossuth-díjjal is kitüntetett rendező- és forgatókönyv-írónő készítette az Eltávozott a napot, az Örökbefogadást, a Kilenc hónapot és a Napló-filmeket, de dolgozott animációs tervezőként Az erdő kapitányán is, és sokoldalúságáról az is rengeteget mond, hogy nem kevesebb, mint hét nyelven beszél. Jancsó Miklós egykori felesége mindemellett három gyereket is felnevelt.

Mészáros Márta (Fotó: MTI)
Mészáros Márta (Fotó: MTI)

Kathryn Bigelow

Minden szempontból az egyik legkeményebb női rendező: vámpíros westernhorror (Alkonytájt) éppúgy szerepel az életművében, mint akciókrimi (Holtpont) vagy háborús thriller (Zero Dark Thirty), A bombák földjén című filmjéért pedig úgy vitte el a legjobb rendezőnek és (producerként) a legjobb filmnek járó Oscart is, hogy egyik vetélytársa egykori férje, James Cameron volt az Avatarral. Ezekben a kategóriákban nő sem előtte, sem utána nem nyert Oscart.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Goda Krisztina

A korábban a Barátok közt és a Jóban Rosszban forgatókönyvírójaként, rövid- és tévéfilmek rendezőjeként ismert Goda Krisztina első nagyjátékfilmje 2005-ben rögtön a Csak szex és más semmi volt Csányi Sándorral és Schell Judittal (akik tavalyelőtt egyébként újra együtt dolgoztak). Ezt gyorsan követte a Szabadság, szerelem, legutóbb pedig a Veszettekkel rukkolt elő a rendezőnő, aki egy kislány édesanyja.

Goda Krisztina (Fotó: MTI)
Goda Krisztina (Fotó: MTI)

Jane Campion

Egyike annak a négy női filmesnek, akiket rendezői Oscarra jelöltek, forgatókönyvíróként haza is vihette a legismertebb mozis díjat, Arany Pálmát pedig nő rajta kívül még soha nem nyert. Ezeket az elismeréseket mind a híres Zongoraleckével aratta, de az ő munkája a Sweetie című film és A tó tükre című sorozat is. 1993-ban született fia, Jasper 12 napos korában meghalt, de Campion a tragédián felülkerekedve 1994-ben újra szült, és lánya, Alice Englert ma már sikeres színésznő. 

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Lone Scherfig

Nem Susanne Bier az egyetlen rendezőnő, aki Dániából jutott el a világhírig. Lone Scherfignek olyan filmeket köszönhetünk, mint az Olasz nyelv kezdőknek, a Wilbur öngyilkos akar lenni vagy a Nick Hornby remek forgatókönyvéből nem kevésbé remek rendezésben készült Egy lányról.

Lone Scherfig
Lone Scherfig

Enyedi Ildikó

Az én XX. századom és a Simon mágus rendezőnője hosszú ideje a szakma krémjéhez tartozik itthon és külföldön egyaránt, de talán nem túlzás azt mondani, hogy a csúcsra idén ért el, amikor Testről és lélekről című filmjét Arany Medvével díjazták Berlinben. Férjével, Wilhelm Drostéval két gyermek szülei.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Michelle MacLaren

Tévés vonalon egyértelműen ő viszi a pálmát (vagy a zászlót, ha úgy tetszik): nem elég, hogy 11 epizódot jegyez rendezőként a világverő Breaking Badből, még vezető producere is volt a sorozatnak, ezenkívül pedig rendezett X-akták-, Walking Dead-, NCIS-, Trónok harca– és Westworld-részeket is. Más szóval ha felbukkan egy produkció háza táján, a minőség garantált. 

Michelle MacLaren (Fotó: Getty Images)
Michelle MacLaren (Fotó: Getty Images)

Julia Ducournau

Ő a legújabb név a listán. Jelentős rendezése eddig mindössze egy van, ez a Grave (Raw) című film azonban tavaly úgy felforgatta a világot, hogy mindenki megjegyezte az alkotót: a kritikusok állva tapsoltak a bizarr és elemi erejű műnek, a nézők egy részéhez pedig orvost kellett hívni, mert a nyers tálalásmód egyesekből fizikai reakciókat vált ki. Alighanem hallunk még róla.

Julia Ducournau (Fotó: Getty Images)
Julia Ducournau (Fotó: Getty Images)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top