nlc.hu
Sztárok
Így tér vissza Kulka János, nézd a képeket!

Így tér vissza Kulka János, nézd a képeket!

Befejződött az X című film forgatása. A krimi többek között azért is érdekes, mert ebben tér vissza az agyvérzéséből lábadozó Kulka János. Nézze meg az első képkockákat a filmből.

A Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly a napokban fejezte be második mozifilmje, az X. 45 napos forgatását. A fordulatokban gazdag, skandináv típusú krimiben olyan színészeket láthatunk majd, mint Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, és ezzel a filmmel tér vissza a vászonra Kulka János. Az X. várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.

Megnézem
Összes kép (1)

A 45 napig tartó harcos, kemény munka megfeszített tempóban zajlott, de a tervek szerint sikerült befejezni. Ujj Mészáros Károly elmondta, hogy a forgatás nehézsége elsősorban abból adódott, hogy rengeteg snittet vettek fel.

“Szokták a forgatást háborúhoz hasonítani, és ez tényleg olyan volt. Nehéz volt megélnem magamban azt a belső hajcsárt, aki engem és az egész stábot folyamatosan hajtott, még ha tudom, szükség is volt rá. Legfőbb ellenségünk az idő volt, továbbá a napfény, illetve annak hiánya. Így viszont nagyon sokat tanultam a fények és ellenfények természetéről” – tette hozzá.

Kulka János egyelőre csak a filmvásznon tér vissza, anyaszínháza, a Katona József Színház ugyanis már bejelentette: a jövő évadban sem lesz még látható náluk a közkedvelt művész.

Kulka János visszatérése az X című filmben
Kulka János visszatérése, jelenet az X című filmből
Fotók: Pintér Leo

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top