nlc.hu
Sztárok
10 szupermodell, akinek beletört a bicskája a színészi karrierbe

10 szupermodell, akinek beletört a bicskája a színészi karrierbe

A szépség nem hátrány, ha az ember lánya színészi karrierről álmodozik, de azért nem minden. Bár Cameron Diaztól René Russóig tudnánk mondani ellenpéldákat is, most azokat a csodaszép szupermodelleket mutatjuk be, akiknek a kitartása vagy tehetsége kevésnek bizonyult a színészkedéshez.

Cindy Crawford

Ugyan a kilencvenes évek szupersztárja, Cindy Crawford akkori párjának, Richard Gere-nek köszönhetően hollywoodi körökben mozgott, ám esze ágában sem volt színészkedni. Amikor Joel Silver producer megkereste a Tiszta játszma főszerepével, többször is elutasította az ajánlatot, mire Silver egy olyan összeget mondott neki, amire már képtelen volt nemet mondani. Crawfordot nem segítette az sem, hogy Andrew Sipes rendező a forgatás harmadik hetére mindenkivel összekapott, és egyik színészéhez sem szólt egy szót sem, ami számára, kezdőként különösen kellemetlen volt. A 95-ös film katasztrofális fogadtatásban részesült, és a vonatos szexjeleneten kívül tényleg semmi emlékezetes nem akad benne, de a még ma is csodaszép Cindy Crawford nem bánja a döntését: “28 éves voltam. Mikor vállaljak kockázatot, ha nem fiatalon?”

William Baldwinnal a Tiszta Játszmában
William Baldwinnal a Tiszta játszmában

Claudia Schiffer

A korszak másik modell-legendája, Claudia Schiffer Cindy Crawfordnál kicsit tovább jutott a színészkedésben, és ez még akkor is igaz, ha a neve hallatán mindnyájunknak csak az Igazából szerelem-beli vicces feltűnése ugrik be Liam Neeson szívszerelmeként. Schiffer ezenfelül aerobikoktatót alakított a Richie Richben, saját magát a Zoolander – A trendkívüliben, sőt még néhány nagyobb szerep (Filmszakadás, Friends & Lovers) is jutott neki, de sem a filmek, sem az alakításai nem voltak elegendők ahhoz, hogy a modell megragadjon Hollywoodban. Ma Claudia Schiffer az egyik legmenőbb hollywoodi filmrendező, Matthew Vaughn (Kingsman, Csillagpor) felesége, de eszébe nincs mindezt protekcióként használni egy újabb színészi próbálkozáshoz.

Claudia Schiffer a Richie Richben (Fotó: Profimedia)
Claudia Schiffer a Richie Richben (Fotó: Profimedia)

Emily Ratajkowski

Ő már nemcsak modell, hanem egyben Instagram-celeb is, aki ráadásul nem másnál, mint David Finchernél kezdett bele a színészi karrierbe a Holtodiglanban, és rögtön egy vetkőzés volt a jutalma. Azóta láthattuk már a Törtetők mozifilmes változatában, és Zac Efron fejét is elcsavarta a Miénk a világ című DJ-s filmben, de egyik sem hozta meg a filmes áttörést. Mostanság Emily Ratajkowski arra panaszkodik, hogy a rendezők a nagy mellei miatt beskatulyázzák, és ezért nem kap normális szerepeket, bár olyan nagyon azért nem sajnáljuk, mert az imdb szerint legalább négy új filmje vár bemutatásra.

10 szupermodell, akinek beletört a bicskája a színészi karrierbe

Görög Zita

Rendszerváltás utáni első szupermodellünk, Görög Zita nem akármilyen hollywoodi filmben kezdte pályafutását: ugyan az Underworldben csak nyúlfarknyi szerepet kapott, ez mégiscsak egy világsikert elért mozi volt, melynek a folytatásába is meghívták. Benne volt a nem túl jó emlékű 8mm 2-ben is, a magyar filmek közül pedig a Fej vagy írásba és a Szőke kólába hívták, ám Zita rájött, hogy nem neki való a színészkedés, a kamerák előtt csak ideges lesz, és bölcsen nem erőltette tovább a dolgot.

10 szupermodell, akinek beletört a bicskája a színészi karrierbe

Gisele Bündchen

Victoria egyik legszebb angyala és Leonardo DiCaprio egyik leghíresebb exbarátnője, a brazil születésű – és már nyugdíjba vonult – Gisele Bündchen nem erőltette különösebben a színészkedést. Annak idején megkeresték őt a Charlie angyalai egyik főszerepével is, de ő simán visszautasította az ajánlatot – a szerepet végül Lucy Liu kapta. Luc Besson volt az, aki végül kamerák elé csábította a Taxi amerikai verziójában, az Amerikai taxiban egy csinos rabló szerepéhez, és még Az ördög Pradát viselben is volt egy emlékezetes jelenése, de ennyi volt, és nem több a hollywoodi karrier.

Ana Cristina Oliveira és Gisele Bündchen
Ana Cristina Oliveira és Gisele Bündchen a Taxi c. filmben

Tyra Banks

Naomi Campbell után kétségtelenül neki jutott a legdicsőbb karrier az afroamerikai szupermodellek közül, de ahogy a korszak más nagyjainak, a színészkedéssel neki se volt szerencséje. Ugyan sikoltozott az egyik sokadik Halloween-folytatásban, a pulton táncolt a Sakáltanyában és meghalt a vásznon a Megoldatlan egyenletekben, a mozinézők nem kapkodtak érte. Ellentétben a tévésekkel, ahol a Topmodell leszek! kegyetlen műsorvezetőjeként Tyra Banks örökre beírta magát a tévétörténelembe.

Palvin Barbara

Gyakorlatilag nem telhet el cannes-i filmfesztivál Palvin Barbara nélkül, és ha egy hollywoodi parti vendéglistáján nincs ott a neve magyar modellnek, arra a bulira nem is érdemes benézni, ám Hollywoodból jobbára csak a csillogás jutott neki, a filmek nem annyira. Annak idején nagy csinnadrattával harangozták be, hogy szerepet kapott a Dwayne Johnson-féle Herkulesben, de mire a mozikba jutott a film, gyorsan kiderült, hogy szinte teljesen kivágták, és többet láthattuk őt az előzetesben, mint a kész filmben. Azért reméljük, lesz még folytatás.

10 szupermodell, akinek beletört a bicskája a színészi karrierbe

Rosie Huntington-Whiteley

Minden idők legmacsóbb rendezője, Michael Bay sosem arról volt híres, hogy tehetség alapján castingolja a női szereplőket, és az ő filmjeiben még egy tudós is úgy néz ki, mint aki egész életében koktélpartikon riszálná. A brit Victoria’s Secret modell domborulatain feltűnően sokat időzött a kamera, az arcán viszont feltűnően keveset, a későbbi Mad Max: A harag útjában pedig az lehetett a hiba, hogy nála sokkal jobb színésznők (Charlize Theron, Zoe Kravitz…) közül kellett volna kitűnnie kezdőként, ami nem igazán sikerült, bár ott legalább a film piszok jó lett. Azért legalább a párkapcsolatában biztos boldog Jason Statham oldalán.

Rosie Huntington-Whiteley a Mad Maxben (Fotó: Profimedia)
Rosie Huntington-Whiteley a Mad Maxben (Fotó: Profimedia)

Elle MacPherson

A “Test” néven is elhíresült ausztrál szupermodell (a becenevet természetesen a tökéletes adottságaival érdemelte ki) egykor nagyon komolyan gondolta a színészi hivatást. A Szirének című 1993-as Hugh Grant-romkom kedvéért például tíz kilót szedett fel, hogy ne nézzen úgy ki, mint egy szupermodell, bár még ez is kevés volt ahhoz, hogy rontson a külsején. A Batman & Robin, A vadon foglyai és a Tükröm, tükröm… hármasa után azt lehetett gondolni, hogy McPherson komolyan gondolja a hollywoodi karriert, de mivel a komoly szerepajánlatok nem jöttek, rövid úton végzett a színészkedéssel.

10 szupermodell, akinek beletört a bicskája a színészi karrierbe

Cara Delevingne

Elképesztően ritka, hogy egy szupermodell rögtön egy filmfőszereppel indítson Hollywoodban, de Cara Delevingne-nek ez is összejött a Papírvárosokban, ahol egy vagány, titokzatos tinilány szerepében lopta el a többiek elől a show-t. A film azonban nem lett túl sikeres, ellentétben az ezt követő Suicide Squaddal, ahol azonban a legtöbb kritikus pont az ő alakítását tartotta a film egyik fájóan gyenge pontjának. A sámántáncán máig röhögünk, és remélhetőleg a Valerian és az ezer bolygó városa című Luc Besson-sci-fi főszerepében már komolyan vehetjük őt – bár az első kritikák nem dicsérik a játékát – , és kiderülhet, hogy valóban tehetséges, vagy csak annyira menő, hogy a filmesek azt gondolják, vele most mindent el lehet adni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top