Sztárok

Szép nevet kapott Fresh Viki kisfia

Fresh Viki első gyermeke augusztus 24-én, császármetszéssel jött világra. A pici és az anyukája is jól van, hatalmas a boldogság a családban.

Bombaként robbant a hír, amikor kiderült, hogy Gyulai Viki 39 évesen gyermeket vár. Az énekesnő másfél évvel ezelőtt ismerte meg szerelmét, akivel egyből a lovak közé csaptak. Elsőként a Bors számolt be róla, hogy első gyermekével várandós Fresh Viki, ekkor azonban már négy hónapos terhes volt. Az újdonsült anyukának csodálatos terhessége volt, és végül császármetszéssel hozta világra kisfiát, akit Samunak neveztek el. 

A pici nagy súllyal, négy és fél kilóval született, így az orvosok kizárták a természetes szülést. Szerencsére nem voltak komplikációk, a baba és a mama is jól van. „Természetes szülésre készültünk, de nagy súlyúnak számított a baba már az utolsó hónapokban is, ezért az orvos azt mondta végül, hogy célszerűbb lesz a császár. Jó döntés volt, mert kiderült, hogy még nagyobb a súlya, mint amire gondoltunk, 4,5 kilóval jött világra a kisfiam. Minden félelmem ellenére nem volt rossz élmény a vajúdás, és a kórházban töltött pár nap is kellemesen telt” – mondta a Borsnak Viki. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top