Sztárok

Radics Gigi: „Megérzem, ha valakinek nem jók az energiái”

Az énekesnő különleges tulajdonságát kamatoztatja, amikor új emberekkel ismerkedik meg, többek között erről is beszélgettünk Radics Gigivel egy harmonikus jógaóra után.

Radics Gigi pörgős időszakot él meg, hiszen mentor az X-Faktorban, új albumon dolgozik, és év végi szuperkoncertje készül. Gondoltam, elhívom egy jógaórára, hogy lazítson, és kipróbálja ezt a kedvelt mozgásformát. Gigi mosolyogva érkezett, és hamar kiderült – bár életében először jár jógaórán –, hogy kellően hajlékony és nyitott ahhoz, hogy jól érezze magát az ászanák világában.

Fotó: Szabó Gábor

„Soha nem jógáztam még, bár régóta szerettem volna kipróbálni. Mindig keresem azokat a lehetőségeket, amelyek abban segítenek, hogy lazítsak és kikapcsolódjak. Nagyon pörgős ember vagyok, és a környezetemben is mindenki hozzám hasonlóan tevékeny és állandóan elfoglalt. Este, amikor lefekszem, akkor is egyfolytában jönnek a gondolatok, és nem tudok lazítani. Gondolom, ebben a jóga tudna segíteni” – kezdte Gigi, aki bevallotta, a rengeteg utazás és kocsiban töltött óra megviseli a szervezetét.

Fotó: Szabó Gábor

„Az órádon már a bemelegítő gyakorlatok is jólestek, kellemes bizsergést érzek azóta is, azt hiszem, sikerült ellazulnom.  Sokszor érzem a nap végén, hogy fáj a hátam. Van egy japán orvos, aki gerincspecialista – és hangsúlyozom: nem csontkovács –, ő gyakorlatokkal teszi helyre a gerincproblémákat. Nem kell gyógyszereket szedni, a tornával gyógyít. Hozzá szoktam menni, amikor úgy érzem, eljött az ideje” – magyarázta az énekesnő, és azt is elárulta, van, hogy őt is megviseli a stressz.

Fotó: Szabó Gábor

Előfordul velem, hogy tudat alatt stresszelek olyannyira, hogy fájni kezd a gyomrom. Volt, hogy koncert előtt lettem rosszul, majd felmentem a színpadra, és minden tünetem elmúlt, aztán amint vége lett a koncertnek, és lejöttem, azonnal újra rám tört a fájdalom. Annyira szeretek énekelni, hogy olyankor semmit nem érzek, azt gondolom, ez a flow állapota, amikor belekerülsz abba, amit csinálsz. Valószínűleg a jóga célja is az, hogy ehhez hasonló állapotot éljen át az, aki ellátogat egy jógaórára. A gyakorlás után éreztem, mennyire jólesett a testemnek és a lelkemnek, hogy másfél órát mással foglalkoztam, mint a hétköznapokban

– mondta Gigi, akivel arról is beszélgettünk, a jóga végcélja nem az, hogy szép izmaink legyenek, fontosabb, hogy megtanít arra, hogyan figyeljünk önmagunkra, a bennünk zajló folyamatokra, és megérkezzünk egy nyugalmi állapotba, ahol rálátunk arra, hogyan tudunk a pörgős világban kiegyensúlyozottak maradni.

Fotó: Szabó Gábor

„Hiszek a természetfeletti erőkben, de nem túlzásba esve. Érzékeny vagyok az emberekből áradó energiára, ha olyan személlyel találkozom, aki próbál kedves lenni, de leszívja az energiáim, azonnal megérzem. A művészlelkek szenzitívebbek, talán ennek is köszönhető, hogy észreveszem, ha valakinek nem jó a kisugárzása, ilyenkor menekülőre fogom, és nem tudok vele egy légtérben lenni” – ecsetelte Gigi, aki ezt a tulajdonságát az X-Faktor kapcsán is kamatoztatta.

„Volt olyan énekes, akin nehezen lehetett eligazodni, mert ingadozó volt a viselkedése, hol negatív, hol pozitív energia áramlott belőle. Ilyenkor azt próbáltam megfigyelni, rám milyen hatással van, és az alapján ítéltem meg. Végül mindig beigazolódtak a megérzéseim.”

Fotó: Szabó Gábor

Gigi gyermekkora óta tudatosan építi a karrierjét, és hitt abban, hogy amit eltervezett, azt meg is valósítja.

„Mindig nagy álmom volt, hogy több ezer ember előtt koncertezhessek, és ez december 12-én valóra válik. Ugyanilyen titkos álmom volt a zsűrizés, szerettem volna a versenynek a másik oldalát is megtapasztalni, és jött az X-Faktor. Az itthoni céljaim lassan beteljesednek, remélem, egyszer majd Amerikában is sikerül elérnem, hogy megismerjenek. Amikor ott jártunk, minden olyan csodásan alakult. A barátom, akihez mentünk, ismerte az amerikai The Voice zenei szerkesztőjét, és elhívtak egy jammelős estre, ott találkoztam Stevie Wonderrel. Azt gondolom, nincsenek véletlenek” – mosolygott Gigi.

Ennél jobb végszóval nem is zárhatnánk egy jógaórát.

Fotó: Szabó Gábor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top