Károly Fülöp Artúr György, avagy Károly, Wales hercege és Chester grófja ma 69 éve, 1948. november 14-én született, és lett az egyik leghíresebb királyi sarj, aki az évek során kapott már hideget és meleget; most éppen az előbbit, az emberek többsége ugyanis nem szeretné őt a trónon látni. Károly helyezte soha nem volt könnyű, fiatalon pont abban a korszakban került a figyelem középpontjába, amikor a királyi családot komoly kritikák érték, a királyság létjogosultságát pedig megkérdőjelezték.

A kétéves Károly herceg dadusával a Green Parkban – Fotó: Getty Images
Károly soha nem járt óvodába, dadák, nevelők és a tanítók nevelték. Ha hinni lehet az elbeszéléseknek, anyja naponta alig egy órára látta fiát napközben, majd legközelebb csak fektetéskor.

Károly herceg édesanyjával és testvérével – Fotó: Getty Images
Az iskolát a londoni Cheam Schoolban kezdte, majd a skóciai bentlakásos intézményben, a Gordonstounban tanult. Teljes szívéből gyűlölte ezt a helyet, ahol spártai körülmények között kellett élnie.

Károly herceg édesanyja koronázási ünnepségén 1953-ban nagymamája és nagynénje között – Fotó: Getty Images
A kis hercegnek és testvéreinek már gyerekkoruk óta meg kellett jelenniük minden létező hivatalos eseményen, hogy jövendőbeli uralkodóként mielőbb megtanulják az ország képviseletét. Első nyilvános szereplésén mindössze hatéves volt.

A királynő és két gyermeke Balmoralban , 1952. – Fotó: Getty Images
A fiatal Károlyból a Gordonstoun és az ausztráliai Timbertop iskola faragott férfit, ahol a diákok óriási szigor és kemény körülmények között éltek és nevelkedtek.

Károly herceg egy iskolai sportversenyen – Fotó: Getty Images
Tanárai szerint a fiúnak nem nagyon voltak tinédzserévei, a gyerekkort egyből a felnőttkor követte. Károlyt csendesnek, érzékenynek és érettnek írták le, aki kortársai helyett mindig az idősebbek társaságát kereste.

A kis herceg és édesanyja a Balmoral-kastélyban – Fotó: Getty Images

Iskolai sportversenyen – Fotó: Getty Images

Károly herceg testvéreivel, Annával és öccsével, Andrássa, illetve nagymamájával, az anyakirálynővel annak 60. születésnapján – Fotó: Getty Images
Károly hamar megtanulta, hogy önállóan csak a legritkább esetben dönthet, középiskola után így arra az egyetemre kellett beiratkoznia, amit a királyi bizottság kijelölt neki: a Cambridge Egyetem Trinity kollégiumába küldték, oda, ahol anyai nagyapja is tanult. Szakot maga választhatott, az archeológia és az antropológia mellett döntött. A királyi családban ő volt az első, aki egyetemen tanult.

1958-ban a Marie Claire első oldalán – Fotó: Getty Images

Károly herceg fotósok gyűrűjében 1961 augusztusában a londoni Waterloo állomáson. – Fotó: Getty Images

A Trinity Theatre színpadán egy komédia szereplője volt Károly herceg – Fotó: Getty Images
Egyetemi évei alatt több darabban is fellépett, nagyon élvezte, hogy bár az élet a walesi herceg szerepét osztotta rá, a színpadon bárki bőrébe belebújhatott.

Károly herceg a Cambridge Egyetem diákjaként két csoporttársával egy színházi darabot próbál – Fotó: Getty Images
Károly az egyetemen is visszahúzódó és megközelíthetetlen volt, kortársai között soha nem tudott igazán feloldódni, elvegyülni. Folyamatosan testőrök vigyáztak rá, és mivel a sajtó minden lépését figyelte, egy pohár likőrt sem ihatott meg büntetlenül.

A Downing Streeten 1967-ben – Fotó: Getty Images

1969-ben – Fotó: Getty Images)

Károly hercegi beiktatásán édesanyja oldalán a Caenarvan-kastélyban – Fotó: Getty Images
Mindössze 21 éves volt, amikor Wales hercegévé koronázták. Az esemény azért volt mérföldkő, mert annak minden elemét úgy tervezték meg, hogy a kamerák tökéletesen közvetíthessenek mindent lépést.

Károly herceg egy komédia szereplőjeként a Trinity Theatre színpadán – Fotó: Getty Images
A herceg nemcsak a színpadon, de a sportban is magabiztosan mozgott, a lovaspóló mellett horgászott, vizisíelt, búvárkodott, sőt kiválóan táncolt – ha lehetett, a kamerák előtt. Ma már kevésbé aktív, de mindennap sétál.

Károly herceg a Trinity College diákjaként bohóckodik a színpadon – Fotó: Getty Images
Bár soha nem tartotta magát egy Adonisznak, hercegi rangja, műveltsége és humora magabiztossá tette, és persze rengeteg nővel hírbe hozták, nem alaptalanul. A 70-es években például Barbra Streisandról hitték, hogy ő a kiszemelt, a művésznő azonban egyetlen mondattal elejét vette a további találgatásoknak: „Zsidó vagyok! Hogyan néznék ki Anglia trónján?”

A herceg Barbados szigetén 1970-ben – Fotó: Getty Images
Magánélete az évek során nem lett kiegyensúlyozottabb, 1981-ben ugyan feleségül vette Dianát, nyílt titok volt, hogy soha nem szakította meg kapcsolatát Camilla Parker Bowles-szal, akit 2005. április 9-én vett feleségül. Mára Károly egyre több diplomáciai feladatot vesz át édesanyjától, rengeteget utazik és tárgyal, de a legjobban a nagypapa szerepében érzi magát.