Sztárok

Szabó Zsófi egy hónapja nem alszik

Már egy hónap eltelt Szabó Zsófi kisfiának születése óta, de a picit még nem láthattuk. Egy ideig a műsorvezetőt sem, de most megtört a jég – Zsófi csodásan néz ki.

Szabó Zsófi december elején adott életet első gyermekének, akit Kis Mendelnek neveztek el. A műsorvezető az első pár hétben annyira el volt foglalva a picivel, hogy a közösségi oldalát sem frissítette. Pár napja azonban Zsófi közzétett egy képet, ahol ő és a baba kicsi keze láthatóak. Azóta többet is posztolt, de a kis Mendel arcát egyelőre rejtegeti. Magát viszont már megmutatta, s mondanunk sem kell, fantasztikusan néz ki, egyáltalán nem látszik rajta, hogy egy hónapja szült. 

„Visszatértem” – írta a csodás képhez Szabó Zsófi, és azt is elárulta, hogy a kisfia nem túl jó alvó, hiszen a leírásból kiderül, hogy négy hete alig alszanak valamit. A rajongók azonban megnyugtatták, hogy ez egy cseppet sem látszik rajta, ugyanolyan jól néz ki, mint mielőtt teherbe esett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése