Látott már valaki hisztikorszakban lévő brit királyi sarjat hisztizni? Igen, nagyjából mindenki, tavaly nyáron, amikor Sarolta hercegnő a hamburgi reptéren bemondta az unalmast, és nem volt hajlandó felszállni a családjára váró repülőgépre.
Az esemény extrém hírértéke önmagában is jól jelzi, hogy milyen gyakoriak ezek a kékvérű kiborulások: hát annyira, hogy nagyjából nem is léteznek. Na meg aztán, nézzük meg még egyszer ezt a híres toporzékolást. Annyira szerény az egész, és olyan rövid ideig tart, hogy igazából még hisztinek se lehet nevezni, legfeljebb hisztikének; elég a sarki közértig menni bárkinek lakóhelytől függetlenül, hogy valami komolyabbat lásson. Nem, ezek a brit királyi sarjak gyanúsan jó gyerekek, akik felnőtteket megszégyenítő önfegyelemmel reprezentálnak, integetnek, mosolyognak és paroláznak (ahogy egyébként szinte az összes többi királyi sarj is a világon, de most maradjunk a briteknél, mert mégiscsak ők vannak a leginkább szem előtt, és ők mindenki kedvencei).
Mégis milyen módszerrel érik ezt el a szüleik? Mert hát a titok azért csak nem az, hogy a vérükben van a dolog.
György herceg és kishúga, Sarolta hercegnő – Fotó: Getty Images
Nincs minden részletre kiterjedő recept
A legegyszerűbb magyarázat az lenne, hogy egy aprólékosan kidolgozott recept öröklődik a családban, amitől az évszázadok során senki nem tért el, ez azonban legfeljebb régen lehetett volna igaz, az utolsó két generációt ugyanis a korábbiaktól és egymástól is eltérő szellemben nevelték. Ami Vilmost és Harryt illeti, ők ugyan még nagyrészt dadákkal töltötték az idejüket, ahogy az régóta hagyomány volt az uralkodói családban, de szüleik – leginkább a húsz éve elhunyt Diana hercegné – már nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a körülményekhez mérten normális legyen a gyerekkoruk, így nemcsak rendes óvodába és iskolákba jártak, mint apjuk, Károly, hanem vele ellentétben barátkoztak a korukbeliekkel, és hasonlóan is éltek, mint ők, azaz szabadidejükben vidámparkba és McDonald’sbe mentek.
Diana hercegnő két fiával 1995-ben – Fotó: Getty Images
Ha pedig még eggyel tovább lépünk, azt láthatjuk, hogy Györgynek és Saroltának már olyan kiskor jutott, amiről az ő apjuk és nagybátyjuk is csak álmodhatott, míg ugyanis Vilmost és Harryt még az egész brit sajtó kísérgette első napjukra az óvodába és az iskolába, Katalinék már arra is odafigyelnek, hogy a legújabb generációnak privát szférából a lehető legtöbb jusson. A család György születése után egy időre vidékre költözött, aztán mielőtt Londonba visszatérve berendezkedtek volna a Kensington-palotában, a királyi kertészek új, jól takaró fákat ültettek az épületkomplexum köré, a lesifotósokat pedig külön is megkérték a szülőket, hogy tartsák tiszteletben a gyerekek magánélethez való jogát. A Györgyékről napvilágot látó felvételeket az esetek egy jelentős részében egyenesen Katalin készíti, ami szintén példátlan a család eddigi történetében.
Katalin hercegné fotója gyermekeiről – Fotó: Getty Images
Irányelvek vannak, de ezek sem magyaráznak meg mindent
Ha szigorú keretrendszer nincs, még mindig létezhetnek olyan irányadó elvek, amelyek szavatolnak érte, hogy a hisztit hírből se ismerje a királyi csemete. És ami azt illeti, egy Katalinhoz és Vilmoshoz köthető gyereknevelési sorvezető ismeretes is – hogy mennyire hivatalos, és ha az is, valamiféle generációk óta öröklődő kódexnek kell-e tekinteni, azt nem tudni, de nézzük, hátha okosabbak leszünk tőle.
- A gyerekek azt látják a szüleiktől, hogy a rang nem jogosít fel a lustaságra: szinte minden feladatot a szülők látnak el körülöttük, Vilmos herceg pedig hosszú ideig akár éjszaka is dolgozott helikopterpilótaként.
- A kicsiket arra nevelik, hogy becsüljék meg minden felnőtt munkáját, megmutatják nekik, ki mivel foglalkozik.
- A család az első: György herceg már négyévesen segít ellátni Saroltát, és a gyerekek sokat hallanak a szüleiktől a család történetéről is.
- Semmi poroszosság: a tradíciókkal szembemenve mindenki szabadon elmondhatja az érzéseit és a gondolatait.
- Első a tudás: a két testvért úgy nevelik, hogy imádnak olvasni és múzeumba járni.
- A sport szeretete is evidencia a családban.
- Ha a gyerekek illetlenül viselkednek valamilyen hivatalos eseményen, a legközelebbi hasonló alkalommal nem jelenhetnek meg a szüleik oldalán.
- Odahaza viszont olyan szabadon játszhatnak, ahogy nekik tetszik, még ha ez fárasztja is Vilmosékat.
- Testi fenyítést semmilyen esetben nem alkalmaznak a szülők.
- Vilmos és Katalin számítógép és okostelefon helyett klasszikus játékokkal veszi körbe a gyerekeket. Az elektronikus holmik nézeteik szerint idősebbeknek valók.
- Rajzfilmeket nézhet György és Sarolta, de mindennap csak adott ideig.
- A gyerekek öltöztetésére Katalinék csak észszerű keretek között költenek. Györgyék sokszor viselnek örökölt ruhákat, luxusholmikat pedig sosem adnak rájuk.
Nos, többet tudunk? Valamivel biztosan, de a bölcsek kövét nem kaptuk most sem a kezünkbe. A nyilvános eseményekre vonatkozó szabály és az otthoni tombolás engedélyezése együtt persze sok mindent megmagyaráz, de azt azért nem gondolhatja komolyan senki, hogy ezt egy kétévessel száz százalékig meg lehet értetni. A szabadelvű nevelésbe pedig akár még a hisztik elfogadása is beleférhetne.
György herceg és Sarolta hercegnő – Fotó: Getty Images
Azért van ebben ráció
Ezek szerint mégis vissza kell térnünk oda, hogy a brit királyi sarjaknak a vérükben van az etikett szerinti viselkedés, és egyszerűen úri mivoltuknál fogva nem vágják magukat már két-három évesen sem a földhöz? Nem, bár aki szeret sarkosan fogalmazni, akár ezt is mondhatja. A fentiekből ugyanis valami azért elég világosan kivehető: az uralkodói család mindig tisztelettel, méltósággal, szeretettel és a korszellemhez is igazodva nevelte utódait. Ilyen stabil légkörből pedig, ahol az állandóságot épp az észszerű változásra való hajlandóság jelenti, már nem is olyan csoda, hogy kiegyensúlyozott, jól nevelt gyerekek jönnek; arról nem is beszélve, hogy ezek a hercegek és hercegnők lényegében a legmagasabb rangú protokolleseményeken nőnek fel, ami komoly helyzeti előnyt jelent nekik hisztiszempontból. A titok valószínűleg ennyi, és nem több – ha belegondolunk, egy átlagos családban már ezt a hátteret is lehetetlen megteremteni, pláne fenntartani generációkon át.
Ja, és még valami. Azért azt se becsüljük alá, hogy a szülők maguk is ebben a miliőben nőttek fel, és már évtizedek óta gyakorolják az etikett szerinti viselkedést: valószínűleg sokkal rutinosabban képesek elrejteni is a kíváncsi tekintetek elől azt, ha valamelyik gyerekük éppen nem úgy viselkedik, ahogy kellene.
