Sztárok

Elismert dél-koreai rendezőt vádolnak nemi erőszakkal

Egy névtelenül nyilatkozó színésznő állítja, hogy Kim Ki-duk megerőszakolta egy forgatáson. Az ünnepelt rendező tagadja a vádakat.

Kissé megkésve, de Dél-Koreát is elérte a Weinstein-botrány által generált #metoo-mozgalom: a napokban ugyanis egy név nélkül nyilatkozó színésznő szexuális erőszakkal vádolta meg Kim Ki-duk rendezőt, illetve a Kim filmjeiben rendszeresen feltűnő Cho Jae-hyun színészt – írja a Hollywood Reporter.

A színésznő elmondása szerint Kim többször is zaklatta egyik közös filmjük előkészületei során. Később, a forgatás alatt pedig a rendező meg is erőszakolta őt a szobájában, miután a nő többször is elutasította őt. A színésznő állítása szerint ugyanakkor nemcsak a rendező, hanem annak állandó munkatársa, Cho Jae-hyun is megerőszakolta, aki szintén szerepet kapott a filmben. Chót egyébként a közelmúltban több korábbi női munkatársa is zaklatással és szexuális bántalmazással vádolta. Cho nyilvánosan bűnösnek vallotta magát, és bejelentette, hogy visszavonul.

A mostani botránnyal kapcsolatban a névtelenül nyilatkozó színésznő azt mondta: a rendező főszerepet ígért neki a következő filmjében, de csak azzal a feltétellel, ha a nő lefekszik vele, később pedig megerőszakolta őt. A nő a zaklatások után egy másik – szintén meg nem nevezett, de állítólag ismert – színésznőtől kért segítséget, aki azt mondta neki, el kell fogadnia a helyzetet, hiszen „ilyen a filmszakma”.

Kim Ki-dukot nem először vádolják bántalmazással. Korábban egy másik színésznő is azt nyilatkozta, hogy Kim azért rúgta ki a filmjéből, mert nem volt hajlandó lefeküdni vele. A szóban forgó nő 2017 végén be is perelte a rendezőt, amiért az megpofozta a 2013-as Moebius című film forgatásán, és megpróbálta rákényszeríteni egy olyan szexjelenet leforgatására, amely nem is szerepelt a forgatókönyvben. Az ügy nagy sajtófigyelmet kapott, Kimet pedig végül pénzbírsággal sújtották.

Nem sokkal később más stábtagok is név nélküli nyilatkozatokat tettek a sajtóban. A berlini filmfesztiválon való részvételével kisebb botrányt is okozott a rendező, pedig ekkor a fentebb említett – jóval súlyosabb vádakkal jelentkező – színésznő még nem is állt a nyilvánosság elé.

Forrás: Wikipédia

A folyamatos vádak kapcsán a rendező a következő közleményt adta ki:

A #metoo-mozgalom egyre drasztikusabb méreteket ölt, és élve temeti maga alá az embereket, mielőtt még az igazság kiderülhetne. Soha életemben nem éltem ki a személyes vágyaimat a filmjeimen keresztül. Loptam egy csókot, de ennél többet sosem tettem a nők beleegyezése nélkül. Volt részem intim, de mindig közös megegyezésen alapuló kapcsolatokban. Amit egyébként szégyellek, elvégre házas ember vagyok.

A többek között Arany Oroszlán- és Ezüst Medve-díjakkal kitüntetett Kim Ki-duk (egyes átírások szerint: Kim Gidok) munkásságát a magyar nézők is ismerhetik: több filmjét – például a Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz és a Lopakodó lelkek címűeket – a hazai mozikban is vetítették.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top