Sztárok

Tovább durvult a Baukó–Berki-balhé

Baukó Éva annyira berágott Berki Krisztiánra, hogy kiteregette a szennyest egy élő videóban. Persze ezt a műsorvezető sem hagyta szó nélkül, aki visszavágott. Csak, hogy ne legyen könnyű, erre is érkezett válasz.

Berki Krisztán megfenyegette Baukó Évát, aki ezért egy élő videóban tálalt ki a műsorvezető társáról. Elmondta, hogy mialatt Berki az új szerelmével haknizik, az adásszünetekben a Tinderen keresgél, valamint azt is megosztotta a követőivel, hogy Berki Krisztián bepróbálkozott nála pár hónappal ezelőtt, pedig akkor már – állítása szerint – volt barátnője. A műsorvezető annyival lerendezte a dolgot, hogy Baukó Éva ismét iszik, és saját magától akarta megóvni… Persze, ezt zokon vette az egykori valóvilágos, és ismét egy videóval jelentkezett.

„Negyed óra múlva bejelentkezem az Uzsoki-kórházból, ahol vér-és drogtesztet készítenek rajtam. Ott is bejelentkezem majd. (…) Nagyon büszke vagyok rá, hogy 5 éve nem fogyasztottam alkoholt és semmilyen tudatmódosító szert” – mondta a videóban Baukó Éva. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top