nlc.hu
Sztárok
Vámos Erika szakított párjával, aki erre zaklatni kezdte

Vámos Erika szakított párjával, aki erre zaklatni kezdte

Nemigen tudta megértetni volt szerelmével Vámos Erika, hogy köztük vége mindennek.

Az elmúlt évben szép csendben – és egy másik kapcsolat közbeiktatásával – Vámos Erika visszatalált szerelméhez, akivel korábban már szakított. Az az elválás sem ment könnyen, de ez alkalommal a műsorvezetőnél kilenc évvel fiatalabb Máté olyat tett, amit nem lehet visszacsinálni.

„Egyik éjjel azt álmodtam, Máté megcsalt. Másnap rákérdeztem, de terelte a témát, sőt egy idő után már az üzeneteimre sem válaszolt. Két nappal később kibökte, valóban félrelépett. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, ezt nem tudtam megbocsátani” – árulta el Vámos Erika a Blikknek.

Erika véget vetett a kapcsolatnak, pedig a pár már az esküvőt tervezgette. A tévés nagyon összezuhant, felszedett néhány kilót, és kollégái is elkezdtek aggódni érte. Azóta nagyot változott vele a világ, ráadásul újra randizik, de a Mátétól való eltávolodás nem ment zökkenőmentesen.

„Máté nehezebben fogadta el, hogy vége. Többször próbált meglátogatni, hozott virágot, hogy szeretné megbeszélni a történteket, de én már nem akartam. Naponta megszámlálhatatlan alkalommal hívott, rengeteget írt, néha már muszáj volt letiltanom, ha nyugalomban akartam dolgozni. Először úgy tűnt, sikerül elfogadnia a helyzetet, aztán újra elszabadultak az indulatok, sokat hívott és írt. Remélem, lassan megnyugszik, és elfogadja a megváltoztathatatlant” – sóhajtott Erika.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top