nlc.hu
Sztárok
Az Európa-bajnok Rasovszky Kristóf civilben is szemrevaló

Az Európa-bajnok Rasovszky Kristóf civilben is szemrevaló

Rasovszky Kristóf – sokakat meglepve – két aranyérmet és egy ezüstöt is begyűjtött a glasgow-i úszó-Eb-n. A szurkolói között a családja is ott volt, akik erőt adtak neki az utolsó métereken.

Az után, hogy az 5 kilométeres távot megnyerte, és 10 km-en drámai módon ezüstérmet szerzett, Rasovszky Kristóf Európa-bajnok lett a 25 km-es nyílt vízi úszásban is, ezzel ő volt az Európa-bajnokság legeredményesebb magyar sportolója. A mindössze 21 éves sportoló egyik legnagyobb álma vált valóra azzal, hogy többször is a dobogón állhatott, nem beszélve arról, hogy a családja is a helyszínen láthatta a történelmi sikert. 

#friends #rivals #wearedead #themoment #balatonicápa #sharky #thewhitedolphin @derencsenyiistvan

Kristóf Rasovszky (@kristofrasovszky) által megosztott bejegyzés,

Már a budapesti vizes vb-n is látszott, hogy Rasovszky Kristóf nagy dolgokra hivatott, de ott nem érte el azt az eredményt, amire vágyott. Ez most többszörösen is sikerült, amiért mindenki nagyon büszke rá. A sportoló többször is kiemelte, hogy a családja nélkül nem tartana itt. Elég ritka, hogy az úszókat civilben láthatjuk, hiszen a közösségi oldalaikon is szinte csak úszódresszes képeket posztolnak.

Mutatunk párat, amelyen mégis így láthatjuk Kristófot:

#nofilter #farkastamasphotography #balatonalmádi #edzőtáborvége #copy #gyeremeghívlakegynyalásra #fagyi #fagylalt #balatonicápa

Kristóf Rasovszky (@kristofrasovszky) által megosztott bejegyzés,

Vagy ezt, ami a szintén úszó Olasz Annával készült: 

Itt pedig szintén együtt voltak, ezúttal egy esküvőn: 

Kiemelt kép: Dercsényi István

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top