Sztárok

KERO: bocsánatot kérek!

Az Operettszínház teljes társulatát megkövette Kerényi Miklós Gábor, és beszéde további meglepetést is tartogatott.

Drámai jelenetek játszódtak le az Operettszínházban tegnap délután. A teátrum tagsága az új igazgató személyéről szavazhatott, miután mindegyik jelölt 15 percben előadta programját a színház vezetésére. Bár KERO visszalépett a jelöltségtől a szavazás előtt, a negyed óráját kihasználta.

„Tudom, hogy nem leszek igazgató, nem is akarok az lenni. Két dolog miatt vagyok itt, az egyik, hogy jelezzem, nem értek egyet Lőrinczy György pályazatával, a másik, hogy elbúcsúzhassak. De be kellett adnom egy pályázatot ahhoz, hogy beszélhessek a társulat előtt” – fogalmazott a volt direktor a Blikk forrásai szerint.

„Szeretnék elnézést kérni mindenkitől, akit bántottam vagy megbántottam” – tette hozzá Kerényi Miklós Gábor.

Hiába nem a nyilvánosságnak szólt a bocsánatkérés, mégis figyelemre méltó. KERO eddig ugyanis következetesen rágalomnak nevezte az őt ért vádakat, melyek szerint testi fenyítéssel, esetenként szexuális zaklatással vitte keresztül akaratát igazgatóként az operettben.

A nap végén a társulat 53 százalékkal a jelenlegi igazgató, Lőrinczy György pályázatát támogatta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top