Sztárok

Rákóczi Feri: „Van egy kis zavar a rólam kialakult képben”

Akkor a legjobb a Balázsék műsorvezetőivel találkozni, amikor országjáráson vannak a Rádió 1 roadshow-ján, mert nagyon feltöltődnek energiával. Látszott ez Rákóczi Ferin is, aki lelkesen mesélt nekünk.

Lelkes tömeg várta Balázsék stábját a Rádió 1 országos roadshow utolsó állomásán,  Miskolc, Salgótarján, Dunaújváros, Sopron után Budapesten is. Ilyen országjárásokon látszik a három műsorvezetőn is, hogy igazán elemükben vannak, élvezik a közönségtalálkozókat. Vadon Jani végig azon van, hogy ne kelljen csalódniuk azoknak, akik kijönnek megnézni őket, legyen szó egy dedikált bögréről, közös szelfiről vagy más Rádió 1-es ajándéktárgyakról. Közben pedig Rákóczi Feri csak a legszükségesebb időt tölti a közvetítőfülkében, inkább a közönség között sétálgatva dolgozik. Ahogyan Vadon Janival fogalmaztak, ilyenkor érzik, mennyien szeretik őket, és ezért érdemes csinálniuk a reggeli műsort. 

Miközben néztem, ahogyan Rákóczi Feri fáradhatatlanul járkál fel-alá, eszembe jutott, hogy talán ezért is kezdett néhány évvel ezelőtt életmódváltásba, hogy jobban bírja a hajnalozást. Mint kiderült, tévedtem. 

„Én még testnevelésből is felmenetett voltam, a szertáros fiú, akinek mondták, hogy Ferike menj be a medicinlabdáért, de ne emeld meg, nehogy bajod legyen, inkább csak gurítsd. Aztán felnőttként meg úgy voltam vele, hogy minek fussak, ha autóval vagy biciklivel is eljutok bárhova. Aztán 44 évesen, többek között a Jani ráhatására, példájára elkezdtem futni. Lehet, hogy ez egyfajta életközépi válság volt, kabrióm már volt, és egyszercsak elkezdtem.”

Feri 30 kilót fogyott a rendszeres sportolásnak köszönhetően, ami négy éve azzal kezdődött, hogy letöltött egy futó applikációt a telefonjára, aminek alapvetése az volt, hogy ha az adott pillanatban tud sétálni fél órát, akkor 12 hét múlva le tud majd futni öt kilométert. Ebben pedig lépésről lépésre segített a neki a program. 

„Ez nagyon csábító volt. Először lefiutottam az öt kilómétert, aztán a tízet, aztán a félmaratont, belekezdtem a triatlonozásba és ma már a sport a mindennapjaim része.”

A sportszeretet átragadt Rákóczi Feri gyerekeire is, nekik már lényegében ez az életmód a természetes. Mindig jövős-menős család voltak, rendszeresen jártak kirándulni Velence környékén, ahol laknak, így 15-30 km távokat mentek a gyerekek már hatévesen. Ma már mindkét gyereke komolyan sportol, imádják a vízilabdát.

„Panna és Soma a vízhordóim a felkészüléskor, jönnek velem biciklivel, amikor én futok. Közben próbálnak beszélgetni velem, szóval van egy kis terhelés is rajtam, azt szoktam mondani, hogy emelt szintű edzésem lesz. Családi futóversenyekre pedig mindannyian megyünk.”

Az viszont nem igaz, hogy Rákóczi Feriéknél a feje tetejére állt minden az életmódváltással. Mások a családi programok, és talán változott a menü, de nem annyira, mint gondolnánk.

„Rólam az a tévhit él, hogy én a sült csülköt kolbásszal eszem, és sertészsírban fürdök esténként, de ez koránt sincs így. Mi mindig egészségesen ettünk, jó minőségű ételeket, nagyon sok salátát és halat eszünk. Tehát van egy kis zavar rólam kialakult képben, amiben annyi van, hogy tényleg rajongásig szeretem az ilyen ételeket, de én ezt megpróbálom visszafogottan kezelni.”

Az edzés változást hozott a családi életben, tágult az érdeklődési köre, más programok kerültek előtérbe, és talán abban is, hogy így még néha hétvégén is hajnalban kel a rádiós, hogy kilencre, mire a gyerekek felkelnek, már végezzen az edzéssel. Egyvalami azonban maradt.

„A munkában ez semmilyen változást nem hozott. Mindig jól bírtam a hajnalozást, igaz, hogy az edzés másfajta rendszert is hozott az életemben, de nem ezért tudok ennyit ugrálni egy ilyen roadshow-n, hanem mert imádom csinálni, harminc kiló ide vagy oda.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top