A Csak show és más semmi első adása is okozott meglepetéseket, némelyik szereplőben kellemesen csalódtunk, és egészen biztos, hogy ezek között van Szandi is. Az eddig sem volt kérdés, milyen a munkabírása vagy a hangja, de a légtornász produkcióval lenyűgözte a zsűrit és a közönséget is. Ezzel magasra tette a lécet, valószínűleg ehhez mérik majd a mai előadását is. Ezúttal Curtis lesz az énekesnő párja, akivel egy hip-hop stílusú, táncos produkcióval készülnek.
„Nagyon jó hangulatban telnek a próbák, folyamatosan nevetünk és viccelődünk. Éppen a R3DONE csapatával gyakoroltuk a popsirázást, és azon poénkodtam, hogy néhány táncos a gyermekem is lehetne, hiszen Blanka lányom is nemrég múlt 18 éves” – kezdte Szandi, aki az NLCafénak elmondta, hogy Curtist nagyon megszerette a közös munka alatt. Mint kiderült, van egy plusz kapcsolódási pont az életükben: Szandi édesanyja együtt dolgozott Curtis mennyasszonyának anyukájával, így Krisztit gyerekkora óta ismeri. Valószínűleg ez is megkönnyítette Szandi és a rapper felkészülését is.
„Bár mindig gyorsan belehelyezkedem az adott feladatba és környezetbe, így ilyenkor nem is realizálom a korkülönbséget a körülöttem levőkkel. Így került szóba, hogy Curtis is 1989-ben született, éppen amikor nekem 13 éves koromban megjelent az első bakelitlemezem. Elhatároztam, hogy meglepem egy dedikált példánnyal. Nagyon örült neki,és meghatódva ölelt át. Szerintem Curtis tele van szeretettel, olyan, mint egy nagy gyerek!”