nlc.hu
Sztárok
Mihalik Enikő szívesen hazaköltözne

Mihalik Enikő szívesen hazaköltözne

Mihalik Enikő folyamatosan ingázik Budapest és New York között, de az utóbbi időben többször megfordult a fejében, hogy hazaköltözik. Az amerikai életét azonban nem tudná teljesen feladni...

Mihalik Enikő nevét világszerte ismerik: több magazin címlapján láthattuk, többek között ruha nélkül a nyuszis lap címlaplánya is volt, de a híres Victoria’s Secret divatbemutatón is vonult a színpadon. Emellett előszeretettel adakozik, és most már az UNICEF Bajnok programjának tagja is. Nemrég pedig arról beszélt Enikő, hogy szívesen örökbe fogadna. Abban azonban még nem biztos, hogy hol nevelné a gyermekét. 

„Az utóbbi időben játszom a gondolattal, hogy Budapesten is gyökeret kéne vetni. Nekem viszont ez a kettős élet mindig meg fog maradni, sosem tudnám teljesen feladni a New York-i életemet”  mondta Mihalik Enikő az NLCafénak a Société Budapest nyitópartiján, majd arról is beszélt, hogy a jövőben szívesen kipróbálná magát a képernyőn is

„Félek a hangomtól, mint színész nincs tapasztalatom, bár nem mondom, hogy béna lennék. Imádom a kihívásokat, abszolút komfortzóna-ellenes vagyok. (…) Imádnék egy tévéműsort vezetni” árulta el a szupermodell, aki magyar és külföldi filmekben is szívesen szerepelne. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top