Sztárok

Balássy Bettiéknél elmaradt az advent

Az énekes házaspár annyit dolgozik, hogy alig tudnak felkészülni az ünnepre, de így is a gyerekek karácsonya az első.

A nyáron született meg Balássy Betti és Varga Ferenc harmadik gyermeke, Miksa. Négyéves bátyjával és hétéves nővérével együtt ő sem tudja, mekkora hajtásban készülnek szülei az ünnepre, pedig Balássy Betti szerint nincs könnyű dolguk. „A család, a munka irgalmatlan lo­gisztikai játék” – mondja az énekesnő.

„Nekünk advent sincs. De ez nem gond, akkor van baj, ha nem lépünk fel. De ilyen soha nem volt. Hétfőn lesz karácsony, és dolgozunk pénteken, szombaton, va­sár­­nap. Ettől még én sütöm a bejglit (…) Ké­szí­tünk pácolt pulykát, olyat, amit napokig áztatni kell. Tavaly akko­rát vettünk, azt sem tudtunk, mibe fog­juk beletenni. Még szerencse, hogy Feri szakács is volt!” – avat be a kulisszatitkokba az anyuka. Betti a Borsnak elmondta: mindennek az alapja a fokozatos felkészülés, ezért ajándékot vásárolni már a nyáron elkezdett.

Szenteste négy generáció ünnepel együtt, hiszen Betti 88 éves nagymamája is a családdal tölti a karácsonyt. „Nem csinálunk olyat, amit muszáj, csak ami jól­esik. A gyerekeknek legyen szebb a szobájuk, mint máskor, és csinosan fel­öltözünk (…) Ajándé­ko­zás van, sí­runk-rí­vunk, csak utá­­­na va­csi­­zunk. Hozzánk még a Jé­zuska hozza az ajándékot” – mondta az énekesnő. A családnak nem volt mindig ilyen könnyű a karácsony: Bettiék első gyermekük születésekor még elképesztő nélkülözésben éltek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top