Sztárok

Andy Vajna barátja cáfolja a producer súlyos betegségét

A szíve vitte el Andy Vajnát, és bár a hivatalos híradások szerint hosszan tartó, súlyos betegség következtében hunyt el, egy közeli barát mást mesélt.

A Story magazin Andy Vajna egyik közeli barátjával beszélt, aki néhány nappal Vajna halála előtt találkozott a producerrel. Egyet mindenképpen szeretett volna az elején tisztázni, mégpedig, hogy Vajna nem készült a halálra, mint ahogyan az első hivatalos közlemény után sokan feltételezték. 

„Amikor találkoztunk, nem tűnt olyannak, mint aki komoly betegséggel küzd”  állítja az ismerős, aki azonban ennél többet is tud arról, milyen volt a producer egészsége. A későbbi hírek szerint ugyanis nem annyira egy hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el, Andy Vajnát a szíve vitte el

„Azt viszont elmondta, hogy az utóbbi időben rakoncátlankodni kezdett a szíve. Pár hete olyan rosszul érezte magát, hogy bement egy kórházba, a folyosón összeesett, bent is tartották. Sokat beszélgettünk a terveiről, úgyhogy kijelenthetem, egyáltalán nem készült a halálra.”

Andy Vajna életéről mást is mesélt a barátja a Storynak, többek között az árulásokról is, amelyek nagyon bántották az utóbbi időben: 

A Story magazinnak mesélt Andy Vajna barátja

andy vajna, hobbi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése