Sztárok

Friss hírek az X-faktort kétszer is otthagyó Nagy Krisztiánról

Krisztián elárulta, tervez-e még indulni a tehetségkutatón.

Az X-faktor 2018-as selejtezője alatt gyakorlatilag sokkolta a mentorokat, hogy Nagy Krisztián, aki nem sokkal korábban egyszer már feladta a tehetségkutatót, újra rajthoz állt. A fiatal énekes, akit az összeomlása után egy ideig pszichiátrián is kezeltek, tavaly is jól szerepelt: Puskás Peti beválogatta a csapatába.

Csakhogy, mint kiderült, Krisztiánon ismét eluralkodtak mentális problémái, ezért másodszor is feladta a tehetségkutatót. „Az élő show-k előtt teljesen összeomlottam, összezavarodtam, démonok voltak a lelkemben” – idézte a Bors az énekest, aki hozzátette azt is, többek között úgy érezte, Puskás Peti nem támogatja őt.

Ez persze nem volt igaz, hiszen mindig mellettem állt. A végén már nem aludtam, folyamatosan feszült voltam, kiabáltam – vallotta be Krisztián, akit ezek után 2 hétig ismét kórházban kellett kezelni. – A depresszió piszok állapot. Már nem kapok injekciókat, de gyógyszereket szednem kell, hosszú idő, nehéz a felépülés.”

Krisztián elmondta, bár a problémái épp az éneklés kapcsán jöttek elő, nem mond le szenvedélyéről, az X-faktorban azonban többet nem indul el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top