Sztárok

Andy Vajnától világsztárok is búcsúztak a temetés után

Andy Vajna január 20-án hunyt el, csütörtökön helyezték örök nyugalomra a Fiumei úti sírkert 19-es parcellájában.

A temetőben már fél 10-kor nagy volt a mozgás, Dobó Kata és párja, Zsidró Tamás az elsők között érkezett, majd sorban a hazai sztárvilág képviselői Edwin Martontól kezdve Árpa Attilán és Geszti Péteren át a Schobert házaspárig. A szertartáson nagyon jó barátja, Arnold Schwarzenegger mondott beszédet – írja a Blikk. „Szerettem és nagyra becsültem Andyt. A semmiből jött és a semmivel kezdett hozzá. A filmiparban akart elhelyezkedni, tanulta is a szakmát, de sok pénz kellett hozzá, ezért először parókakészítésbe fogott, amivel sikeres lett. Igazán tökös volt, mindig volt víziója, soha semmi nem volt lehetetlen számára. Utáltam a Rambót, mert nem én voltam a főszereplője. Erre mondta Andy, hogy akkor csinálok neked egy filmet” – mondta Arnold Schwarzenegger.andy vajna, temetes,. bucsuA temetést követően a résztvevők a Kempinski Hotelben emlékeztek meg Andy Vajnáról. A toron részt vett Joe Eszterhas, a magyar származású forgatókönyvíró, az Elemi ösztön és a Szabadság, szerelem szerzője, valamint Paul Verhoven, az Emlékmás rendezője is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top