Sztárok

Bulizással tartja a formáját az 51 éves Rábaközi Andrea

Képtelen az edzőteremben szenvedni, ezért inkább szórakozni jár az egyik legismertebb magyar modell.

Rábaközi Andrea a nyolcvanas évek egyik legismertebb magyar modellje volt. 1986-ban az év modelljének választották, rengeteg reklámról mosolygott le ránk, és a fél ország a lába előtt hevert. Az asszony ma is tökéletes formában van, ám a testedzésnek egy sajátos formáját választotta.

„Nem vagyok hajlandó edzeni, ahhoz túl lusta vagyok. De a mai napig rendszeresen, legalább hetente egyszer elmegyek táncolni, mulatni. Ilyenkor reggelig nem lehet engem lerángatni a parkettről, én így tartom magam formában” – meséli az egykori manöken. Persze, ez még nem lenne elég: Andrea szerint a titkos összetevő a szeretet: „Ha egy nőt szeretnek, és jól érzi magát a bőrében, na meg, ha jó helyen van, az látszik rajta.”

Andrea idén lesz 52 éves, és teljesen megbékélt a korával, sőt. „Harmincnyolc esztendősen azt mondtam, negyven vagyok, negyvennyolc évesen pedig, hogy ötven”  árulta el a Blikknek Rábaközi Andrea, akinek évekkel ezelőtt mellkissebbítő műtétje volt.

Az asszony két fiú édesanyja, ami igencsak megkönnyíti az életét. „Csúnya világ a mostani, örülök, hogy nincsenek lányaim, biztos nem engedném őket, hogy modellek legyenek. De ha már valaki szeretne az lenni, azt tanácsolom neki, maradjon természetes. A divatszakmának nincs szüksége művi dolgokra” – vélekedett Andrea.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top