Rábaközi Andrea egykor az ország egyik legismertebb szexszimbóluma volt, ám a róla kialakult kép mögött sokáig nem érezte igazán önmagát. A modell most arról beszélt a Mellesleg podcastben, miért döntött a mellkisebbítő műtét mellett, és hogyan tanult meg végre saját magának megfelelni.
„Elhatároztam, hogy már önmagam szeretnék lenni. Ahogy én érzem jól magam a bőrömben, amit én akarok, ahogyan régen tetoválással is hol dolgozhattunk volna az én időmben? Most már 16 darab van, apróságok, de mindig azt mondtam, ha én kellek, akkor el fogják tüntetni, le fogják szedni. Tehát nem ez az akadály, de sokkal jobban érzem magam. (…)És igen, pontosan a soványság. Jó, hogy jött két mell, soha nem látták, hogy valójában mennyire vékony vagyok. Azért tűnök most ennyire soványnak, mert nincsenek már a kebleim, pedig alul mindig ilyen lábaim voltak” – mondta Rábaközi Andrea.
Teljesen mindegy, hogy nézel ki, milyen hajad van. Ez engem baromira zavart. Én azt akartam, hogy úgy nézzenek rám, ahogy én szeretném. Nem nagyon zavart más, de ez igen. És miután már nem voltam annyira keresett díva, szexszimbólum, most már magamnak szerettem volna megfelelni, hogy én érezzem jól magam végre a bőrömben
– tette hozzá. Elmondta, mindig is nagyon zavarta a dús keble és hogy sokan emiatt jegyezték meg a nevét.
„Igen, mert ezt amúgy nem szerettem soha. Meg az előítéletet, a szőke Barbi képet. Mindig, és ez ellen úgy sokat harcoltam évekig, hogy pont azért voltam nyitott, kedves, empatikus, hogy megdöntsem azt, amikor azt mondták, hogy „milyen kellemeset csalódtam benned”. Mondom, te mit képzeltél el rólam ismeretlenül, amiben kellemeset csalódtál? Sértő az egész. Na, és aztán már ezt is letettem. Nem akarok senkinek megfelelni. Én érezzem jól magam” – zárta mondandóját a témával kapcsolatban.
Elfogadja a korát
Rábaközi Andrea korábban arról is beszélt, látja a környezetében, hogy sokan képtelenek jól kezelni az idő múlását.
„Nekem elég sok hölgyismerős meg barátnő van a környezetemben, akin látom a rettegést, hogy telnek az évek, de nem fogadják el. Én nem ilyen vagyok, szeretem a koromat. (…)Jön a gravitáció, stb… Mindig mondom, hogy majd megtanulunk kézen járni. De nem fogadják el sokan azt, amit a tükörben látnak, ha csak a külsőségekről beszélünk.”
