nlc.hu
Sztárok
Oszter Alexandra: „Hat órát tudok a tojásokkal foglalkozni”

Oszter Alexandra: „Hat órát tudok a tojásokkal foglalkozni”

Azt eddig is tudtuk, hogy szeret festeni, és hogy tehetsége is van hozzá, de az újdonság, hogy Oszter Alexandra ipari mennyiségű tojást pingál húsvét előtt.

Itt a húsvét, emelkedhet a tojás ára, romlott húst sózhatnak a vevőre a boltokban, a Bors írása szerint pedig Oszter Alexandra kézzel festett, egyedi tojásokat készít. A cikk szerint Oszter tojásain a portrén kívül szinte bármi megjelenhet: madarak, virágok, szarvasok és vaddisznók is visszaköszönhetnek, sőt valaki a házi kedvence képmásával díszített tojást kért. „Kifújt és fertőtlenített lúdtojásokra festek, mivel ezek nagyon szép fehérek és nagyobbak is, mint egy hagyományos tyúktojás. Így sokkal szebbek rajta a minták. De strucctojást is díszítettem már – magyarázza a színésznő. – Festéshez nem a hagyományos temperát használom, hanem egy különleges akrilt, aminek meglehetősen borsos az ára. Ezzel sokkal szebben lehet dolgozni, a színkeverések is élénkebben köszönnek vissza a tojásról. Az ecsetek és egyéb eszközök sem olcsók, de nekem megéri megvenni őket.”

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Oszter elmesélte, hogy egy-egy tojást uszkve egy óra alatt fest meg, a technikáról pedig annyit mondott, hogy tollal, szabad kézzel rajzolja fel a mintákat. „Egyhuzamban hat órán át tudok a tojásokkal foglalkozni, utána már kell egy kis szünet. Szívesen csinálom, mert teljesen kikapcsol az alkotás. Közben zenéket, előadásokat hallgatok, és teljesen megszűnik a külvilág.” Oszter hozzátette, az ecset az ünnepek után is kezében marad, akkor a gyerekei szobáját festi. Mármint képeket fest a falra, nem afféle diszperzites átkenésről van szó. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top