Sztárok

Bálint gazda: „Szembe kell néznem a múltban hozott döntéseimmel”

Az ország Bálint gazdája 100. születésnapjához közeledve számot vet.

Nemrégiben a XVI. kerület képviselő-testületének kormánypárti tagjai leszavazták azt az indítványt, hogy dr. Bálint György – vagy ahogy mindenki ismeri, Bálint gazda – díszpolgári címet kapjon, de ez nem vette el a kedvét a társadalmi szerepvállalástól. A minap Peller Mariannak nyilatkozott, vagyis vetett számot az életéről a 100. születésnapjához közeledve. 

Fotó: Facebook

Bálint gazda beszélt többek között kedvenc hobbijáról, a fiatal generációról, az elmúlt 99 és fél évéről, illetve elárulta, hogy hamarosan könyv is megjelenik az életéről, hiszen van mit leírnia.

„Százévesnek lenni nem érdem, ahogy nem érdem fiatalnak sem lenni. Inkább azt mondanám, hogy a sors adománya vagy következménye, hogy ennyi évet magam mögött tudhatok. Mostanság az életkorommal kapcsolatban inkább a kötelezettségeket érzem, már csak azért is, mert hamarosan könyv jelenik meg az életemről. Végig kell tekintenem ezen a száz éven, a társadalmi szerepvállalásomon, de szembe kell néznem a múltban hozott döntéseimmel is. Igazság szerint, mindössze a szülői házban töltött első 18 évem volt gondtalan, mégis szerencsés embernek érzem magam. Ha reggel belenézek a tükörbe, az jut eszembe: valamit azért csak tettem életem során…” – mesélte Bálint Györgyfeelsoulgood.hu-n.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top