Sztárok

Egy sorozatgyilkos tárgyalásán tanúskodott Ashton Kutcher

Ashton Kutcher egyik volt barátnőjével végzett a kegyetlen a férfi.

Közel húsz év után derült ki, ki állt Ashton Kutcher egykori barátnője, Ashley Ellerin halála hátterében.

A ma már csak Hollywood Ripperként emlegetett sorozatgyilkost, Michael Gargiulót még 2008-ban tartóztatták le, és három nő meggyilkolásával gyanúsítják. Tárgyalása most zajlik a Los Angeles-i bíróságon, az egyik tanú pedig Kutcher volt.

Ashton Kutcher a Los Angeles-i bíróságon (Fotó: Getty Images)

A színész a lány halála előtt találkozgatott a divattervezőnek tanuló Ashley-vel, meggyilkolásának estéjére is randit beszéltek meg. Kutcher felhívta a lányt, mielőtt elment volna érte a lakására. Két órával a beszélgetésük után meg is érkezett Ashley-hez, aki nem nyitott ajtót. Kutcher ezt furcsának találta, mert mint mondta, a villany égett bent.

 „Benéztem az ablakon, és láttam egy vörös foltot, de azt hittem, kiömlött borról van szó” – mondta a színész, aki hozzátette, azért nem gondolt semmi rosszra, mert késve érkezett a randira, azt hitte, Ashley nem várt rá, és elment a barátaival a városba.

Nem így történt. Ashley-re másnap reggel talált rá a lakótársa, 47 késszúrással végeztek vele.

(via)

(Kiemelt kép: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top