Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Sztárok

Az első fotók Demcsák Zsuzsa indiai férjéről

Demcsák Zsuzsa elárulta, hogyan ismerkedett meg indiai férjével, sőt még képet is mutatott róla.

Pár hete derült ki, hogy Demcsák Zsuzsa férjhez ment, sőt, azt is megtudtuk, hogy az Ázsia Expressz forgatása után egyből nászútra ment, méghozzá Thaiföldre. Az egykori műsorvezető egy ideje nem szerepel a képernyőn, a kalandrealityt azonban bevállalta – és milyen jól tette. A Story magazinban megmutatta indiai férjét, akit a forgatások alatt ismert meg.

Íme, Demcsák Zsuzsa és férje, Krishan: 

A műsorvezető és újdonsült férje először mesélnek a kapcsolatukról

Mint az a magazin cikkéből kiderül, Zsuzsa és Krishan akkor találkoztak először, amikor balhé volt az Ázsia Expressz forgatásán, ezért két hétre leálltak a munkálatok. A műsorvezető szerint elsőre érezték mindketten, hogy egymásnak lettek teremtve. „Én magam annyit éreztem, hogy nélküle kevesebb vagyok. Nem voltam abban a helyzetben, hogy felmérjem a pillanatot. Egészen addig, amíg ki nem mondta, ő a férjem” – emlékezett vissza Zsuzsa, aki szerint Krishan a legfantasztikusabb férfi a földön. 

(…) Ő szinte nem is ember. Elképesztő a világhoz és az emberekhez való hozzáállása, az embersége.

Az is kiderült, hogy közös nyelvük az angol, továbbá Demcsák Zsuzsa azt is elárulta a párjáról, hogy kétdiplomás férfi: jogász és színházi rendező. Mindenről tudnak beszélgetni, és az újdonsült férj igen őszinte ember. Már az elején leszögezte, hogy ő nagyon akarja ezt az egészet, még a gyerekektől sem riad meg. 

Mesélt kicsit a lánykérésről és az esküvőről is. „Krishan a szállodai szobában várt rám rózsával és gyűrűvel, a háttérben pedig romantikus zene szólt. Letérdelt elém és megkérte a kezem, majd hindu szokás szerint megcsókolta a lábam. (…) Annyira nyitott volt mindenféle szertartásra, hogy az is egyértelmű volt számára, tanúk előtt szentesítjük a frigyet. Az ő legjobb barátja és az én legjobb barátom is jelen volt.”

Kiderült továbbá, hogy Krishan nemrég elvesztette az édesanyját, így a nagy esküvővel várniuk kell, hiszen amíg le nem telik a gyászév, nem lehet ünnepelni. A legfontosabb azonban az volt Zsuzsának, hogy a gyerekek elfogadják új férjét. Bár még nem találkoztak vele, Skype-on és telefonon tartják a kapcsolatot, már alig várják a találkozást. A műsorvezető azt mondja, a férjének is az volt a legfontosabb, hogy párja gyerekei elfogadják.

További részletekért keresd a ma megjelent Story magazint! 

Címlap

top